Pécs kulturális intézményei komoly pénzügyi gondokkal küzdenek: veszélybe kerülhetnek ikonikus vidéki műhelyek.
Megváltozhat a családvédelmi akcióterv egyik eleme, miután a minisztérumhoz sok panasz érkezett - írja az mfor.hu.
Az eddigi szabályozás szerint a nem kaphatták meg azok a családok a 4 millió forintos jelzálogtámogatást, akiknek a gyereke tavaly vagy idén született, és egyszer már beadták kérelmüket az 1 millió forintra, amelyre eddig jogosultak voltak. Így viszont 3 millió forinttól estek el.
A 4 millió forintra július 1-től lehet beadni az igényt, de csak az kaphatja meg, aki korábban még nem részesült az akkor még alacsonyabb összegű támogatásban - legalábbis a jelenleg hatályos szabályozás szerint. A lap birtokába jutott levél szerint viszont olyan sok panasz érkezett az EMMI-hez, hogy a tárcán belül kezdeményezték a rendelkezés felülvizsgálatát.
Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








