Közeleg a magyar bank több napos leállása: átutalni sem lehet majd

2018. május 31. 12:30

Ahogyan azt már korábban megírtuk, előre láthatólag június 30. és július 4. között több napos, rendszerszintű leállásra készül az MKB Bank. A szóban forgó időszakban a bank szolgáltatásai csak korlátozottan lesznek elérhetőek. Az átállás további részleteiről árultak el újabb információkat a bank sajtótájékoztatóján.

APénzcentrum korábban már beszámolt arról, hogy június végén - július elején több napos, nagyszabású leállásra készül az MKB Bank. A leállás oka egy rendszerátállás, amely ideje alatt a bank szolgáltatásai csak korlátozottan lesznek elérhetőek.

Hetényi Márk, az MKB vezérigazgató-helyettese a digitális átállásról elmondta:

  • Teljesen megváltoztak az ügyfelek igényei, sokkal gyorsabb és kényelmesebb, digitális csatornán is elérhető szolgáltatásokra várnak, erre pedig választ kell adniuk a bankoknak is.
  • A bank alaprendszerének az átalakítása történik most meg, amely rendhagyó Magyarországon. Az új rendszer lehetővé teszi majd, hogy a bank több külső, fintech céggel is partnerségre léphessen. Ebből végső soron az ügyfelek is profitálhatnak.
  • Az új rendszert 14 ezer, különbözőféle módon vizsgáztatták, támadták meg, hogy még az átállás előtt kiütközzenek az esetleges hibák.

Koczka Dániel, az átállás digitális vezetője elmondta:

  • Az új rendszer célja, hogy az információk átláthatóak legyenek: bármely csatornán is érkezzen be egy ügyféligény, az ügyfél adatait azonnal átláthassák, ezáltal gyorsíthassák az ügyintézés menetét.
  • A már meglévő, az ügyfelek által megszokott funkciókat a lehető legminimálisabban változtatták csak meg.

Kovács Larissza, az MKB digitális ügyfélélmény igazgatója elmondta:

  • Az átállás ideje június 29. estétől július 5. reggeléig fog tartani.
  • Az mkb.hu/megujlas honlapon elérhetőek az ügyfelek számára az átállással kapcsolatos tudnivalók.
Minden ügyfélnek személyre szóló tájékoztató levelet küldtek a tudnivalókkal, az esetleges teendőkkel kapcsolatban.
  • Az átállás folyamán kizárólag vásárolni, illetve készpénzt felvenni lesznek képesek az ügyfelek. A vásárlást bankkártyájukkal és a mobilalkalmazással is megtehetik.
  • Bankkártyával nem rendelkező ügyfeleik mindenképpen vegyék fel a megfelelő mennyiségű készpénzt még az átállást megelőzően. A bankkártyával rendelkező ügyfelek pedig még időben töltsék fel az egyenlegüket, mert az átállás alatt csak az átállást megelőző záróegyenleg erejéig fognak tudni vásárolni.
  • Megerősítették a telefonos ügyfélszolgálatot, de ők is csak információnyújtásban, illetve a bankkártyák letiltásában fognak tudni segíteni.
  • Az átállás megvalósítására közel 1 millió munkaórát fordítottak. Az új rendszer fogja az ügyfelek adatait, betéteit, a tranzakcióikat nyilvántartani. Kb. 11 korábbi, régi rendszert fognak archiválni az átállást követően.
  • Kérdésünkre elmondta, hogy az átállás folyamán a netbank felületén nem lesz jelentős változás. Az átállás előkészítése folyamán a bank egyik legfontosabb célja az volt, hogy az ügyfelek érezzék a folyamatosságot az előző és a mostani rendszer között, miközben az ügyintézés menete felgyorsul, a várakozási idő lelassul.
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 23. 21:29
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) álláspontja szerint nem sérti a szerzői jog...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28