17 °C Budapest

Jönnek a jóárasított bankszámlák: ennyit spórolhatsz a váltással

Pénzcentrum
2017. július 11. 11:05

Könnyen lehet, hogy már ősztől sokkal olcsóbb bankszámlákat használhatunk majd. Az NGM ugyanis már dolgozik azon a tervezeten, amellyel az egyik legnépszerűbb banki termék árát csökkenthetik. Az viszont még nem derült ki, hogy kik és mekkora kedvezményt kaphatnak. Utánajártunk, mire számíthatunk a bankfiókokban.

Múlt héten derült ki, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy olcsó, mindenkinek elérhető bankszámla megalkotásán dolgozik. Ehhez hasonló kezdeményezés volt már, az alapszámla azonban nem lett népszerű, ami elsősorban annak köszönhető, hogy piaci alapon sokkal kedvezőbb banki ajánlatok közül is válogathatunk. Az alapszámla díjai ugyanis az előző évre érvényes minimálbérhez vannak kötve, így jelenleg havonta 1665 forintot is fizethetünk ezért.

Van azonban egy kormány határozat, amely szerint egyes társadalmi csoportoknak (pl: nyugdíjasok, rászorulók stb.) ingyenesen elérhetővé tehetik az alapszámlát. A határidő ugyan 2016 végén lejárt, azonban a munkacsoport (több minisztérium és a jegybank) eddig még nem jelent meg az erről szóló értékeléssel, igaz, forrásaink szerint már dolgoznak a tervezeten.

Az olcsó számla is ezzel lehet összefüggésben, igaz, ez nem derült ki egyértelműen Hornung Ágnes interjújából. Akár az alapszámláról van szó, akár egy új koncepcióról, érdemes megnézni, hogyan csökkenthetik a díjakat a bankok.

Még folynak az egyeztetések

Ahhoz, hogy részletesebb képet kapjuk, megpróbáltuk megkeresni az NGM-et, azonban tőlük nem kaptunk választ cikkünk megjelenéséig és a Magyar Bankszövetségtől sem kaptunk tájékoztatást a témában.

Ennek ellenére fontos felvázolni, hogy milyen elképzelések jöhetnek szóba, mivel ezzel a lépéssel magyarok milliónak lehet olcsóbb, vagy akár díjmentes a folyószámla-vezetés. Pontokba szedve mutatjuk, milyen módszerekkel csökkenthetik a díjainkat.

1. Van, ahol már bevált a szabályozás

A készpénzfelvétel esetében már évek óta működik a rendszer, hogy havonta két alkalommal, legfeljebb 150 ezer forint értékig ingyenesen vehetünk fel készpénzt az ATM-ekből. Ehhez csak egy nyilatkozatot kell kitöltenünk a számlavezetőnknél (jellemzően netbankon keresztül is elintézhető), és máris ingyen vehetünk fel pénzt.

Ez a terv gyakorlatilag az ingyenes készpénzfelvétel kiterjesztése lenne. Ha emellett tennék le a voksukat, akkor havonta 1-2 alkalommal ingyenesen utalhatnánk egy adott összeghatárig, és hasonló központi kedvezményt kérhetnénk csoportos beszedés és esetleg rendszeres átutalásnál is. Ugyan a kártyás vásárlás jelenleg jellemzően ingyenes, azonban a szabályozás bebiztosíthatja, hogy a továbbiakban se számoljanak fel költségeket ezért.

A számlavezetési díjat és a bankkártya után felszámolt költségeket viszont ezzel a módszerrel nehezebb lehet szabályozni. Amennyiben csak a tranzakciókra vonatkoznak majd a kedvezmények, akkor nincs kizárva, hogy a bankszámlacsomagoknál magasabb számlavezetéssel és magasabb kártyadíjakkal számolhatunk majd.

2. Vegyél fel hitelt: kapsz kedvezményt

A lakáshitelezés mostanra jelentősen magasabb szinten van, mint néhány évvel ezelőtt, azonban a hitelezés további felfuttatásával a továbbra is lelakott lakásállomány megújulását segíthetik elő. Ennek köszönhetően akár olyan tervezettel is előrukkolhatnak, amely alapján a lakáshitel mellett ingyenesen (vagy legalábbis kedvezményes áron) kell nyújtania a banknak a folyószámlacsomagot.

Ez egyébként a bankoknak se lenne jelentős érvágás, mivel a számlavezetési díjak utáni bevétel eltörpül a lakáshitel bevételei mellett. A pénzintézetek egyébként már most is akkor nyújtanak jelentős kamatkedvezményt, ha a folyószámlánkat is náluk tartjuk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

3. Támogatják a nagycsaládosokat?

A kormány több fronton kifejezte már, hogy célja a népesség fogyásának megállítása, amit a családosoknak adott támogatásokon keresztül képzelnek el elsősorban (CSOK, családi adókedvezmény stb.). Ez alapján nem lenne meglepő, ha a gyerekes családok bankolását támogatná az állam, vagy számukra hatósági díjas bankszámla-termékeket kellene kínálnia a pénzintézeteknek. Ha ehhez hasonló rendszert vezetnének be, akkor a felmerülő kedvezményeket vagy a bankok, vagy az állam állhatja.

4. A nyugdíjasok és az alacsony jövedelműek járhatnak jól?

Korábban már szóba került az alapszámlánál, hogy a nyugdíjasok kaphatnak kedvezményt, vagy akár ingyenes bankolást. Könnyen lehet, hogy a mostani tervezet is őket részesíti majd előnyben, de ezzel párhuzamosan a nyigdíjakat is egyre inkább az elektronikus folyósítás felé terelnék. Hasonló lehetséges az alacsony jövedelműeknél, illetve a segélyt, támogatást kapóknál is.

5. Mindegyik és egyik sem

Mivel egy tervezetről beszélünk, ezért kérdéses, hogy a fentiekből melyik lehetőség valósul meg, az is előfordulhat, hogy teljesen más rendszerű kedvezményeket adnak. Emellett az sincs teljesen kizárva, hogy úgy döntenek, mégsem vezetnek be kedvezményeket, vagy azok mértéke annyira elenyésző, hogy keveseknek éri meg igényelni.

Mennyibe kerülhet ez nekünk?

A jóárasított bankszámla alapvetően akkor lehet olcsó (a hitelhez való kötésen kívül), ha a ténylegesen felmerülő költségek és az ügyfélnek felszámolt díjak közötti különbözetet vagy a bank, vagy az állam kifizeti. Ez utóbbinál vélhetően költségvetésből finanszírozhatják ezt, a bank által finanszírozott esetben viszont már több lehetőség is felmerül.

Nincs kizárva, hogy amennyiben a számla szolgáltatásait a tényleges költségeknél olcsóbban kell adnia a banknak, akkor az állam részben vagy egészben kompenzálja ezért a pénzintézetet:

  • Ez lehet adókedvezmény (elsősorban bankadó kedvezmény).
  • Elképzelhető egy kvóta alapú támogatás is. Ennél egy adott összeget kap a bank minden egyes kedvezményesen vezetett számla után (ennek egy típusa lehet, amikor sávosan határozzák meg az állami támogatást).
  • Az olcsóbban adott szolgáltatás és a felszámolt díj különbözetének egy bizonyos részét (pl: felét) az állam kifizeti a banknak. Itt elképzelhető, hogy akár a teljes különbözetet megtérítsék, így a pénzintézetnek nem lesz ebből vesztesége.

Mennyibe kerül most a bankolás?

Jelenleg is találhatunk kedvező ajánlatokat, ha szétnézünk a magyar bankoknál. Ha az átlagos nettó keresettel számolunk (200 ezer forint), akkor átlagos használat mellett évente pár ezer forintból megúszhatjuk a banki költségeinket. A  Pénzcentrum kalkulátora alapján a legolcsóbb ajánlat a CIB Eco, ami első évebn ingyenesen használható, és második évben is csupán 3900 forintba kerül. A második ajánlat a Sberbank Fair, ami első évebn 840, második évben pedig 4100 forintba kerül. Az OTP Smart ugyan első évben drágább, mint az első két ajánlat (1188 forint), azonban a második évtől már olcsóbb azoknál, mindössze 3389 forintba kerül.

Hasonló a helyzet a K&H bővített plusszal (1440 és 3837 forint), és a Gránit Ásszal is (1440 és 3830 forint), ezek második éves díjai igen kedvezőek. A Magnet Diamond ugyan az első évben valamivel drágább, mint a korábban említettek, azonban az éves 2280 forintos díj a későbbiekben is állandó marad, amivel hosszútávon az egyik legolcsóbb számlacsomag lehet.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem