25 °C Budapest

Vége a herce-hurcának: 20 millió üti Bálint Antónia markát

2016. február 16. 17:00

Évek hosszú pereskedése után végre kimondta a bíróság: Bálint Antónia végre megkapja gyermeke apjától a neki kölcsönadott pénzt. Az egykori élettársnak kamatokkal együtt 20 millió forintot kell visszafizetnie. Mégis hogyan fog ekkora összeget egyben kifizetni?

Rengeteg idejét elvette Bálint Antóniának, hogy az utóbbi időben férje tartozását próbálta behajtani. A bírósági per ugyanis már évek óta tartott, de most végre pont került az i-re és az egykori Playmate végre megkapja, ami neki jár. Bálint Antónia ugyanis évekkel ezelőtt 17 millió forintot adott kölcsön gyermeke apjának, aki a megállapodásukkal ellentétben nem fizette neki ezt vissza három hónappal később. A bíróság most kimondta: késedelmi kamatokkal együtt 20 millió forintot kap vissza, azonban az ítélet még nem jogerős, így a pénz sem került kifizetésre.

Elégedett vagyok a bíróság ítéletével, legalább ennyit visszakaptam... Nagyon remélem, hogy többé nem kell bíróságra járnom, szeretném végre teljes nyugalomban nevelni a kislányomat

- nyilatkozta Bálint Antónia a Borsonlinenak.

Hogyan fizethet az egykori élettárs?

A kamatokkal együtt 20 milliósra hízott tartozás kifizetéséhez könnyen előfordulhat, hogy hitel felvételére lesz szüksége az egykori élettársnak.

Ha 20 éves kölcsönt vesz fel, akkor a mostani jelzáloghitel kamatokkal (5 százalék) kalkulálva a havi törlesztőrészlete 132 ezer forint lehet.

Ezzel persze 20 éves adósságba veri magát az illető. Ahhoz persze kétség sem férhet, hogy (a bíróság ítélete alapján) a 20 millió forint visszajár, hiszen az egykor kölcsön vett 17 millió forintot azóta is használja, hacsak el nem költötte mindet.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 24. 10:33
A TISZA-kormány bejelentette az új kormány 55 fős államtitkári névsorát. A névsorban találjuk Kustán...
Összkép  |  2026. május 23. 11:28
A gazdasági elemzések lényegét foglalja össze vállalkozók számára új rovatunk, a Vállakozói Mozaik....
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 24. 16:05