30 °C Budapest

Így szabadult a brutális hitelcsapdából Oszter Sándor

2015. július 28. 16:35

Csodával határos módon szabadult meg az adósságcsapdából Oszter Sándor, sikerült külön-megállapodást kötnie a bankkal, így megúszta, hogy elárverezzék a több százmilliót érő birtokát. A havi részletei egyébként nagy valószínűséggel meghaladták a félmillió forintot is, így nem csoda, hogy máshogy rendezte a tartozását a színész. De vajon segíthetett volna rajta a hamarosan bevezetésre kerülő magáncsőd?

Idegőrlő egy időszak volt, de mostanra végre sikerült mindent elsimítanom. Már nem árulom a vadászbirtokot, mert sikerült megmentenem

 - mondta a Blikknek Oszter Sándor.

Hát nem volt egyszerű menet. Előbb átváltottuk forint­alapúra a hitelemet, majd fedezetekkel fedeztem a tartozásaimat. Vannak erdőim, szántóim, birtokaim, és ezeket felajánlottam garanciaként a banknak, hogy megkapják a járandóságukat. Azaz rendeztem mindent

 - tette hozzá a színész.

Mekkora lehetett a színész törlesztőrészlete?

A jelzálogként bejegyzett tartozás egyébként 315 ezer svájci frank volt, ami a 256,47 forintos forintosítási árfolyammal számolva nagyjából 80 millió forintnak felel meg. Ez azt jelenti, hogy 20 éves futamidővel számolva a törlesztőrészletek 573 ezer forintra is rúghattak.

Ha viszont a futamidő csupán 10 év volt, akkor 888 ezer forintot is fizethetett havonta a banknak.

Nem csoda, hogy nem bírta fizetni a hatalmas terheket, viszont ebből a tartozásból mostanra 53 millió forint maradhatott, ezt pedig a színész a bankkal egyedi módon rendezte elmondása szerint.

Segíthetett volna a színészen a magáncsőd?

Szeptember elsejétől igényelhető a családi csődvédelem, ennek igénylése viszont szigorú feltételekhez kötött:

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • A magáncsőd csak 2 és 60 millió forintos tartozással igényelhető, ezt a feltételt valószínűleg teljesítette volna a színész.
  • Azt viszont nem tudta volna teljesíteni, hogy a tartozásnak meg kell haladnia a vagyon méretét, hiszen már a fedezetként szolgáló birtok értéke is többszöröse a tartozásnak.

Emellett a csődvédelem olyan feltételeket szabott volna a színésznek, amelyek valószínűleg elfogadhatatlanok lettek volna számára. Így például a birtoknál jóval kisebb lakásba kellett volna költöznie, ráadásul a jövedelméből is csak egy kisebb összeget tarthatott volna meg (kb. minimálbérnek megfelelő).

Ez a magáncsőd lényege

  • Adósságrendezési eljárást biztosít azzal a céllal, hogy a fizetési nehézségekkel küzdő magánszemélyek adóssága szabályozott keretek között rendeződjön, fizetőképességük helyreálljon. Banki és egyéb, pl. közüzemi tartozásokat is kezel a magáncsőd.
  • 2015. szeptember 1-jétől azok vehetik igénybe, akiknek a lakhatásuk van veszélyben (jellemzően nem fizető jelzáloghitelesek), 2016. október 1-jétől mások is beléphetnek.
  • Az veheti igénybe, akinek a tartozása 2 és 60 millió forint közötti, a tartozás a vagyon 100%-a és 200%-a között van, valamint legalább 500 ezer forintnyi legalább 90 napja lejárt tartozással rendelkezik.
  • A csődvédelem alapesetben 5, legfeljebb 7 éven keresztül tart. Ezen időszak alatt az adósnak nem kell számolnia végrehajtási, zálogtárgy-kényszerértékesítési és egyéb igényérvényesítésekkel, tetemes végrehajtói költségekkel, továbbá nem kell tartania kilakoltatástól.
  • Az adósságrendezési tervnek megfelelő alacsonyabb törlesztőrészletet kell fizetnie az adósnak úgy, hogy a hitelezők követelése előre rögzített arányban ("privilegizált hitelezők" esetén pl. 45%-ban) megtérüljön a végén. A maradék tartozást elengedik.
  • A csődvédelem időszaka alatt családi vagyonfelügyelő ellenőrzi az adós költéseit, amelynek szabadon felhasználható része fejenként nem lehet magasabb a legkisebb öregségi nyugdíj (jelenleg 28 500 forint) másfélszeresénél.
  • Az adósságrendezési tervet bíróságon kívüli megállapodással vagy bírósági eljárásban történő szavazással állíthatják össze a hitelezők az adóssal együttműködve, ennek sikertelensége esetén a bíróság dönthet. Bíróságon kívüli sikertelen egyezkedés esetén indul meg a bírósági adósságrendezési eljárás.
  • Ha az adós az ötéves adósságtörlesztési időszak alatt fegyelmezetten törleszt - és ha a hitelezők hozzájutottak a meghatározott minimális megtérüléshez -, a bíróság mentesítheti őt a fennmaradó adósságai megfizetése alól.
  • Külön szabályok határozzák meg, mely esetekben maradhat lakástulajdonában az adós, aki már az elején jelzi ezzel kapcsolatos elképzelését. Cél a lakhatás valamilyen biztosítása. A vagyon- vagy jövedelemeltitkolás kizárással jár.
  • A magáncsőd eljárások koordinálására és adminisztrációjára feláll a Családi Csődvédelmi Szolgálat, amely családi vagyonfelügyelőkkel mint kormánytisztviselőkkel látja el feladatát. E tisztség csak jogi vagy közgazdasági végzettséggel tölthető be, 2018-ig pedig közigazgatási vizsgát vagy jogi szakvizsgát is elvárnak tőlük.

>>> Lájkold a Pénzcentrum Facebook-oldalát, és nem maradsz le semmiről!


NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 8. 14:30
Augusztus 10-tól 2,89 százalékos kamat mellett kínálja az Otthon Start hitelt az UniCredit Bank, ez...
MEDIA1  |  2026. augusztus 7. 21:18
Váratlan pillanatokkal zárult a Partizán Elemző című műsorának legfrissebb, pénteki adása, melynek v...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
KonyhaKontrolling  |  2026. augusztus 7. 07:45
A közgazdaságtannak vannak olyan területei, amik elsőre felháborítóan hangzanak, de jobban megnézve...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 10. 08:59