24 °C Budapest

Devizahitelesek: az MNB szerint így kell kérni az elszámolást

2015. március 11. 12:15

Hónap végéig kérhetik az elszámolást a kedvezményes végtörlesztők a bankjuktól. Azonban kérdéses, hogy érdemes-e kockáztatni az eljárási díjat. 

A kedvezményes végtörlsztőknek március 31-ig kell igényelnie az elszámolást a bankjuktól, ennek 10 ezer forintos eljárási díja van. De megéri-e kockáztatni a 10 ezer forintos díjat?

Így kaphatnak vissza pénzt

A kedvezményes végtörlesztés, az áthidaló kölcsön, illetve egyéb piaci kedvezmény esetében a pénzügyi intézmény jogszabály alapján jogosult levonni az elszámolás összegéből azokat a tételeket, melyet korábban kedvezményként biztosított. A rögzített végtörlesztési árfolyam által nyújtott kedvezmény az érintett fogyasztók többségénél várhatóan meghaladja majd a tisztességtelenül elvont költség és árfolyamrés mértékét, így az elszámolás eredményeként esetükben nem keletkezik kifizethető összeg

 - olvasható a jegybank szerdán kiadott közleményében.

A kedvezmények levonása után is megmaradó összeg viszont visszajár az ügyfélnek, ráadásul ebben az esetben a 10 ezer forintos eljárási díj is visszajár.

Egyáltalán nem kell megfizetnie az eljárási díjat annak az adósnak, aki igazolni tudja, hogy a végtörlesztés miatt hitelkiváltó kölcsönt vett fel.

Lényeges, hogy a nem kedvezményes árfolyamon végtörlesztő ügyfelekre ez a szabályozás nem vonatkozik, velük a banknak a törvény alapján kell elszámolnia.

Mitől függ, hogy jár-e vissza összeg?

Mivel minden szerződés egyedi, ezért hatalmas eltérések lehetnek abban, hogy mekkora kedvezményt jelentett a kedvezményes végtörlesztés. illetve, hogy mekkora összeg jár vissza. Ez utóbbit alapvetően a felvett hitel öt tulajdonsága határozza meg:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • A felvett összeg
  • A hitelfelvétel időpontja
  • A futamidő
  • Az árfolyamrés mértéke (bankonként eltérő)
  • Ha volt, akkor az egyoldalú kamatemelés mértéke és időpontja (szerződésenként eltér)

 

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 1. 18:00
Nem adtam-vettem semmit, ültem a kezemen, csak az osztalékokat gyűjtögettem.VáltozásokOmega Healthca...
MEDIA1  |  2026. szeptember 1. 15:10
Négy év után megszűnik az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM 92.9-en futó és az ATV által is terjeszte...
Holdblog  |  2026. szeptember 1. 09:25
Vége a szép világnak barátaim, ma este még mehet a barbecue a teraszon, de holnaptól már csak az mar...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?