9 °C Budapest

Mi lesz az autóhitelesekkel? Sok a félreértés

2015. március 5. 12:04

Sok a félreértés az autóhitelek és lízingkonstrukciók elszámolásával kapcsolatban. Az ügyfelek egy része például nincs tisztában azzal, hogy bár a forintosítás nem vonatkozik ezekre, az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések érvénytelenítése miatti elszámolásokban ők is részesülnek.

A bankoknál 144 milliárd forintnyi devizaalapú gépjármű-hitel volt év végén, a szerződésszám pedig 109 ezerre rúgott. Ebben azonban nincsenek benne a pénzügyi vállalkozásoknál, leginkább lízingcégeknél lévő (hitel vagy lízing) konstrukciók, amelyeknek az állománya a fentieknél még nagyobb. A Magyar Lízíngszövetség közel 300 milliárd forintos tartozásállományról és 250 ezer szerződésről beszél.

Sokan félreértik, de a jogszabályok egyértelműen meghatározzák, hogy más, fedezetlen fogyasztási hitelekhez (pl. személyi kölcsön, áruhitel) hasonlóan

  • az elszámolás IGEN,
  • a forintosítás viszont NEM

vonatkozik ezekre a hitelekre. Utóbbi miatt természetesen a tartozás összeg és a törlesztőrészlet (bizonyos szerződésfajtáknál a futamidő) a piaci árfolyam függvényében változhat továbbra is. A Magyar Lízingszövetség az javasolja az ügyfeleknek, hogy

tájékozódjanak az adott finanszírozó cég, sok esetben lízingtársaság honlapjáról az "Elszámolási és forintosítási információk" címszó alatt, mert ott minden fontos tudnivaló megtalálható.

A Magyar Lízingszövetség az MTI-nek küldött közleményében arra is rámutatott, hogy:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • akiknek lezárt szerződése van, azoknak az elszámolásról szóló levél kézhezvétele után nyilatkozniuk kell arról, hogy banki átutalással, postai úton vagy készpénzben - pénztári kifizetéssel - kérik a nekik járó összeget,
  • ha az ügyfél banki átutalást kér, akkor a finanszírozó cég az ügyfél nyilatkozatának beérkezése után 15 napon belül elindítja az utalást, a másik két esetben a finanszírozó társaság a lehető leghamarabb intézkedik a kifizetésről. Érdemes a nyilatkozatot minél hamarabb visszaküldeni, mert annál hamarabb jutnak a kérdéses összeghez az ügyfelek.

Azok is a finanszírozó cégtől kapják meg az elszámolásról szóló levelet, akiknek a tartozása időközben valamilyen ok miatt egy követeléskezelő céghez került. Fontos ugyanakkor, hogy itt is csak azok érintettek, akik szerződése 2009. július 26-a után szűnt meg. Ezt követően a szóban forgó ügyfelekkel nem a járművet eredetileg finanszírozó cég - például lízingtársaság vagy bank -, hanem a követeléskezelő cég számol majd el - a visszajáró összeggel pedig csökken a követeléskezelőnél lévő tartozás.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 18:00
Évek óta meghatározó arcai voltak az ébresztőműsornak.
Bankmonitor  |  2026. április 29. 12:33
Nehéz eligazodni a lakáshitelek, a Babaváró Kölcsön és a különféle támogatott konstrukciók között? A...
Holdblog  |  2026. április 29. 08:16
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem