27 °C Budapest

Devizahitelek: Megszólalt Csányi! Mit lép az OTP?

Pénzcentrum
2014. augusztus 27. 18:52

Csányi Sándor szerint az OTP újra benyújtja keresetét a devizahiteles perben, az elnök-vezérigazgató elmondta: az OTP mindig megfelelt az előírásoknak, igaz a Kúria utólag hozott előírásainak "nyilván nem felelmeg".

Az OTP elnök-vezére ezután az Inforádiónak adott riportban elmondta, hogy a formai okokra hivatkozva első körben visszadobott devizahiteles keresetüket újra be fogják nyújtani: "elég rövid határidőt biztosít a törvény a bíróságnak, másrészt korlátozza a mozgásterét is azzal, hogy csak a törvényben foglalt feltételek teljesítését vizsgálhatja, hogy azoknak megfelelt-e a bank. Úgyhogy nem látom túl biztatónak a helyzetet".

Csányi a devizahiteles perek eddigi eredményeit firtató kérdésre reagálva megjegyezte, hogy a banki szerződések meglehetősen eltérőek egymástól, és az OTP szerződése mindig megfelelt az akkori törvényi előírásoknak. "De nyilván nem felelt meg azoknak az előírásoknak, amelyeket a Kúria most utólag hozott. Ilyen szempontból most nehéz megjósolni, hogy a többi bank az milyen szerződéseket kötött, ettől függően lesznek eltérő ítéletek" - tette hozzá.

Az Igazságügyi Minisztériumban íródó második devizahiteles törvényről egyelőre még az OTP első embere sem tudja, hogy mi lesz a végső tartalma. Elmondása szerint a Bankszövetséggel voltak egyeztetések erről, és állami szervekkel illetve az MNB-vel is, de végül a kormány fogja eldönteni, hogy milyen elszámolási előírásokat fogalmaz meg.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
Holdblog  |  2026. augusztus 14. 09:33
A padel menő lett itthon - és drága. Sőt, Európában az egyik legdrágább jelenleg, ha vásárlóerőt fig...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 14. 08:00
A zöldtető ma már nem luxus és nem is esztétikai döntés - Zürichben legalábbis. A svájci városban tö...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 14. 17:32