4 °C Budapest

GVH: Vége a hatalmas átveréseknek:

Pénzcentrum
2014. január 14. 15:32

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismét felhívja a figyelmet arra, hogy január elsejétől nem lehet új fogyasztói csoportot létrehozni, legfeljebb a kieső tagok helyébe lehet újakat felvenni.

A GVH honlapján megjelent közleményben emlékeztet rá, hogy az év elejétől nem lehet tagokat toborozni nyilvános felhívás útján, így aki a korábbiakban már megtévesztőnek minősített állításokhoz hasonlót olvas vagy hall hirdetésekben, mindenképp tájékozódjon.

A fogyasztói csoportok hirdetései korábban rendszerint bulvárlapokban, ingyenes reklámkiadványokban jelentek meg - jegyzik meg.

A GVH mintegy harminc korábbi versenyfelügyeleti eljárás során állapította meg, hogy a fogyasztói csoportok működtetőinek, szervezőinek hirdetései tévesen keltették azt a hatást, miszerint hitelt vagy kölcsönt kínálnak. A minél hatékonyabb fellépés érdekében a GVH támogatta a rendőrség fellépését és a fogyasztói csoportok működtetőinek, szervezőinek szabályozását is - emlékeztet közleményében a versenyhivatal.

A fogyasztói csoportok felügyeletét a kormány a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságra bízta. A csoportszervezőknek a működő csoportokat január utolsó napjáig kell bejelenteniük a hatóságnál.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fogyasztói csoportok a rendszerváltás idején jelentek meg Magyarországon. Létjogosultságukat akkor a magas infláció, valamint a fogyasztási eszközök hiányzó finanszírozása indokolta. A működésük lényege egy példán bemutatva: ha 100 személy minden hónapban félre tudja tenni egy autó század részét, akkor mindannyian 100 hónap múlva jutnak autóhoz. Viszont ha csoportba szerveződnek, akkor már az első hónap végén kisorsolható közöttük egy autó, és ez így megy a századik hónapig, vagyis a legutolsó jár olyan rosszul, mint valamennyien jártak volna, ha nem szerveződnek csoportba. Ha magas az infláció, akkor az előrehozott vásárlás is olcsóbbá teszi a terméket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
ChikansPlanet  |  2025. december 5. 09:23
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer ha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 5. 20:31