14 °C Budapest

Hogy lehet ennyi embert átverni, becsapni? Jön a változás

Pénzcentrum
2014. január 2. 05:32

Jelentősen változik az idei évtől a fogyasztói csoportok szabályozása. A jogalkotók szándéka szerint az új szabályokkal a korábbiakhoz képest nehezítik a trükkös, becsapós fogyasztói csoportok, vásárlói klubok működését, és leginkább azokat mentik, akik egyszerű, gyors és olcsó hiteleket remélnek ezektől a szerveződésektől.

A parlament nemrég megtiltotta, hogy a szervezők 2014 első napjától új fogyasztói csoportokat hozzanak létre, a meglévők működésének szabályozására a kormány kapott felhatalmazást - ez a rendelet a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

A fogyasztóvédelmi törvény legutóbbi módosítása tiltotta be a fogyasztói csoportok szervezését, de megengedte azt, hogy a 2012. január 1-je előtt létrehozott fogyasztói csoportba - a kieső fogyasztó helyére - újat lehessen felvenni.

Miután a fogyasztói csoportok - például lakás vásárlására - akár 10 éves időtartamra is létrejöttek, időbe telik, amíg az utolsó is megszűnik közülük. Miután eddig szabályozás nélkül működtek, így a hátralévő időre már megszabja a kormány a működésük feltételeit.

A felügyeletet a kormány a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságra bízza. A csoportszervezőknek a működő csoportokat január utolsó napjáig kell bejelenteniük a hatóságnál.

A működési szabályok közül kiemelendő az, hogy a tagok befizetéseiből az eszköz-vásárlásra fordított részt - csoportonként - külön számlán kell nyilvántartani. Az ezen a számlán lévő összeg a tagok tulajdonában van. A befizetésekből a csoport-szervezőt megillető rész viszont ez utóbbi tulajdona, de ebből kell például kifizetni a szerződését felmondó csoporttagot. Amennyiben a szervezőnek erre nincs elegendő pénze, akkor a csoport lezárásakor kell elszámolni a kilépett taggal.

Rögzíti a rendelet azt a gyakorlatot, hogy a tagok közül sorsolással, vagy pedig tagi többlet-befizetés vállalásával lehet kiválasztani azt, aki hozzájuthat a választott eszközhöz. A kiválasztás idejéről és helyéről legalább 8 nappal korábban kell - hitelt érdemlően - értesítenie a szervezőnek a tagokat.


Jó szándékkal indult, de sokakat átvertek

A fogyasztói csoportok a rendszerváltás idején jelentek meg Magyarországon. Létjogosultságukat akkor a magas infláció, valamint a fogyasztási eszközök hiányzó finanszírozása indokolta. A működésük lényege egy példán bemutatva: ha 100 személy minden hónapban félre tudja tenni egy autó század részét, akkor mindannyian 100 hónap múlva jutnak autóhoz. Viszont ha csoportba szerveződnek, akkor már az első hónap végén kisorsolható közöttük egy autó, és ez így megy a századik hónapig, vagyis a legutolsó jár olyan rosszul, mint valamennyien jártak volna, ha nem szerveződnek csoportba. Ha magas az infláció, akkor az előrehozott vásárlás is olcsóbbá teszi a terméket.

Gazdaság-kiskereskedelem Bejelentésköteles lesz a termékbemutatásra szervezett utazás
Januártól a termék forgalmazása céljából szervezett utazást vagy rendezvényt a kereskedő köteles lesz bejelenteni - az erről szóló kormányrendelet a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kereskedő a telephelye szerinti jegyzőnek - az utazást megelőzően 15 nappal korábban - köteles bejelenteni a rendezvény helyét és időpontját. A jegyző a bejelentést 3 napon belül továbbküldi az utazás vagy a rendezvény helye szerint illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségnek. (MTI)


A Gazdasági Versenyhivatal rendszeresen bírságolja a csoportszervezőket, miután azok tipikus hirdetése így szól: hitelt adnak, BÁR-listásoknak is. Vagyis megtévesztik a fogyasztókat. Az akkori kormány 2001-ben készített egy, a működésüket szabályozó rendeletet, amely a hitelintézetek mintájára határozta meg a működésüket. A csoportok lobbi-ereje azonban akkora volt, hogy addig tologatták a hatálybalépést, amíg 2004-ben a rendelet kikerült a jogrendszerből. Fontos tudni tehát, hogy a fogyasztói csoport nem hitelintézet, és nem is bank, hanem szervező cég, jövedelemszerző gazdasági társaság, amely a szervező tevékenységet díjazás ellenében végzi.

Friss eset: hogy tudtak ennyi embert becsapni?

Jól mutatja a rendszer működését, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb szabású eljárásában nemrég több ezer embert becsapó fogyasztói csoportra csapott le az ügyészség. Kilenc ember ellen emeltek vádat - bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt. A vádlottak kedvező feltételekkel hitelt ígérve több mint kétezer embertől csaltak ki különböző pénzösszegeket.

A vádirat lényege szerint, 2009 vége és 2013 eleje között a vádlottak újságokban adtak fel hirdetéseket, amelyekben fogyasztói csoportok szervezése címén, valójában hitelt ígérve, azt a látszatot keltették, hogy az arra rászorulók igen kedvező feltételekkel, jutányosan és gyorsan juthatnak pénzhez.

A hirdetések alapján, a vádlottak által létrehozott cégeknél megjelent sértetteket ezután azzal tévesztették meg, hogy akár egy egyszeri regisztrációs díj, valamint törlesztő részlet befizetésével már egy-két hónap elteltével biztosan pénzhez juthatnak. A megtévesztő tájékoztatás alapján a sértettek jellemzően ötvenezer forint körüli, egyes esetekben egymillió forintot is meghaladó összegeket fizettek be.

Az ügyészség szerint a vádlottak valódi célja "a már jellemzően eleve nehéz anyagi helyzetben lévő, arra rászoruló, esetleg eladósodott sértettek által befizetett pénzösszegek jogtalan megszerzése volt, így sem a fogyasztói csoportok létrehozása, illetve az annak lényegét jelentő áruvásárlás, sem pedig a befizetett pénzek visszafizetése nem állt szándékukban". A vádlottak 2473 sértettnek összesen több mint 300 millió forint kárt okoztak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 14:02
Átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át a hvg.hu irányítását, miután Nag...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem