Tóth Andi, énekesnő és az X-Faktor egykori mentora tanúként állt a Fővárosi Törvényszék elé egy kábítószer-kereskedelmi büntetőperben
A héten már másodszorra bukott el másodfokon, jogerősen az OTP Bank egy devizahiteles perben - tudta meg az Index.
Ezúttal a Fővárosi Törvényszék ítélt az adós javára; első fokon a Pesti Kerületi bíróság még a bank javára ítélt ugyanebben az ügyben. A héten korábban a Szegedi Ítélőtábla ítélt a bankkal szemben.
A mostani esetben a szerződést 2007 októberében kötötték, és - szemben a devizahitel-szerződések nagy részével - nem svájcifrank-, hanem jenalapú szerződés volt.
A kereset - több másik devizahiteles keresettel ellentétben - nem a tisztességtelen kikötések érvénytelenítését kérte, hanem egy megállapítási kereset volt, amely az egész szerződés semmisségének megállapítására irányult. A másodfokú bíróság mind az árfolyamrés, mind az egyoldalú utólagos szerződésmódosítás miatt az ügyfélnek adott igazat.
Így a banknak és az ügyfélnek el kell számolnia egymással, méghozzá forintban - feltéve, hogy az OTP nem ad be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához.
Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








