0 °C Budapest

Lakásvásárlás, korszerűsítés támogatásokkal (x)

Pénzcentrum
2013. szeptember 8. 16:11

Idén kevesebbet kell dolgozni a lakások egy négyzetméterének áráért, mint az utóbbi 13 évben bármikor. Folyamatosan csökken a magyarországi lakások átlagára, idén pedig emelkedett a reáljövedelem, így a hazai jövedelmekhez képest is olcsóbbá váltak a lakások. Emellett csökkenő hitelkamatok és szélesebb körben elérhető állami támogatások segítik a lakáspiac éledését.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

A frekventáltabb (például egyes fővárosi) területeket leszámítva, immár ötödik éve mérnek egyre alacsonyabb ingatlanárakat. Fél évtized alatt számos család helyzete változott úgy, hogy költözéssel, bővítéssel lehetne javítani a lakhatáson, ám sokan az ilyen élethelyzetből adódó elvárásokat mégsem oldották meg költözéssel, beruházással, hanem kivárták azt az előnyösebb időszakot, amikor elérhetővé váltak az államilag kamattámogatott hitelek (az FHB Bank Otthonteremtő Kamattámogatott Hitele) és a lakásépítési támogatás (a szocpol). Ráadásul időközben, a Magyar Nemzeti Bank kitartó kamatcsökkentésének köszönhetően, a piaci kamatozású hitelekre vonatkozó kilátások is kedvezően alakultak.

A támogatott hitelek kamatai napjainkban már a legkedvezőbb, 6,00 százalékos szintről indulnak, ennél lejjebb a kamattámogatás állami szabályai miatt nem mehetnek a hitelköltségek. Az új lakást építeni vagy vásárolni kívánó (többgyerekes) családoknak vélhetően nem érdemes még olcsóbban elérhető hitelre, vagy nagyobb összegű szocpolra várni; ahogy a főleg használt lakásokból álló kínálatból válogatóknak is a jelenlegi kedvező árszinttel és hitelösszegekkel jó kalkulálni. Az állam jókora támogatást ad az otthonteremtéshez. Az FHB Lakásárindex elemzése kimutatta, hogy a lakáshoz jutás állami dotációja 2004 óta nem volt ennyire magas, mint az idén.

Otthonteremtő lakáshitelek

A kamattámogatott hitel felhasználható új vagy használt lakás vásárlásához, modernizáláshoz vagy bővítéshez. A használt lakásban gondolkodók legfeljebb 20 millió forint vételárért vásárolhatnak ingatlant, mely esetben legfeljebb 10 millió forint összegű kamattámogatott hitelt igényelhetnek. Ugyanekkora a maximális hitelkeret bővítéskor és korszerűsítéskor (ebben az esetben legfeljebb 15 millió Ft lehet a teljes költség). Új lakás vásárlásakor, vagy építésekor- legfeljebb 15 millió forintos támogatott hitel igényelhető, a teljes beruházás értékhatára pedig 30 millió forint. Az Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel esetében a futamidő első 5 évében az állam támogatást nyújt, ezáltal csökken a fizetendő kamat, a hatodik évtől a kamatozás piaci szintre vált, az FHB-nál például 6,75 és 8,75 százalék között alakul, a jelenlegi feltételek alapján (a teljes hiteldíjat mutató THM: 6,62-8,43%*). Azt, hogy a fenti kamatok milyen időközönként változnak, a kamatperiódus határozza meg. Érdemes összehasonlítani, hogy a bank éves, vagy 5 éves kamatperiódussal nyújtja-e a hitelt, mert az utóbbi jelentősen megkönnyíti a törlesztések előre tervezését.
Ez a lakáshitel forint alapú, tehát nem kell tartani a devizaárfolyamok változásától sem.

Szocpol

A lakásvásárláshoz nyújtott állami segítség másik fontos eleme - a kedvező hitelfelvételen túl - az első otthon megvásárlásához vagy megépítéséhez nyújtott, vissza nem térítendő támogatás, a szocpol, amely új lakásra igényelhető, akár 3,2 millió forint értékben. Érdemes egyazon banknál intézni a szocpol és hitel igénylését is, hiszen így megfelezhetőek a kapcsolódó költségek és ügyintézésre szánt idő is.

Online kalkulátor

Az FHB ingyenes internetes alkalmazásával egyszerűen ellenőrizhető a jogosultság a kamattámogatott hitelre és a szocpolra. A szintén az FHB honlapján elérhető online hitelkalkulátorral pedig előzetesen, feltételek és kötöttségek nélkül megtervezhető, hogy várhatóan mekkora jelzáloghitel igényelhető és ez mekkora havi törlesztést jelent.

*A THM értéke a hatályos jogszabályok alapján, 5 millió Ft összegű és 20 éves futamidejű hitelre került meghatározásra, a 2013 szeptemberében érvényes adatok alapján. A THM értéke a feltételek változása esetén módosulhat,a THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A kamatok és a THM értéke függ az ügyfélminősítéstől és a kamattámogatás mértékétől. A jelzáloghitelek igényléséhez a fedezetül bevont ingatlanra vonatkozóan vagyonbiztosítás megkötése, vagy megléte szükséges. Részletesebb információk a www.fhb.hu oldalon érhetőek el.

(x)

 

NEKED AJÁNLJUK
A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
NAPTÁR
Tovább
2021. december 8. szerda
Mária
49. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?