Miközben érkeznek a hírek a bajban lévő devizahitelesek megsegítéséről, a PSZÁF új, sokkal konkrétabb javaslatokkal állt elő a késedelem nélkül (vagy kis késedelemmel) fizetők megsegítésére vonatkozóan. Binder István, a PSZÁF szóvivője közölte: Szász Károly elnök három pontból álló javaslatot juttatott el az NGM-nek az árfolyamgát konstrukció még kedvezőbbé tételére.
Szász Károly, a PSZÁF elnöke a Heti Válasznak már korábban jelezte, meghosszabbítanák az árfolyamgát igénybe vételére nyitva álló határidőt, hogy aki úgy érzi, később is igénybe vehesse a konstrukciót. Binder István szerint a jogalkotóknak eljuttatott javaslat valójában három pontból áll az Árfolyamgát II. konstrukció rugalmasabbá tételére vonatkozóan:
1. Az Árfolyamgát II. konstrukció igénylési lehetőségének meghosszabbítása a teljes futamidő végéig.
A PSZÁF számításai szerint jelenleg 11-12 év a deviza jelzáloghitelek átlagos hátralévő futamideje. A Felügyelet helyesnek tartaná, ha a futamidő végéig lehetőségük lenne az ügyfeleknek arra, hogy igénybe vegyék az árfolyamgát lehetőségét. Amennyiben tehát az ügyfelek életkörülményei megkívánják, később is választhatnák a rögzített árfolyamon történő törlesztést lehetővé konstrukciót legfeljebb 60 hónapig.
2. Mindenki számára lehetőség legyen az árfolyamgátban 60 hónapig részt venni.
Akik ezekben a hónapokban lépnek be a konstrukcióba, már csak közel 50 hónapig "árfolyamrögzíthetnek", hiszen a jelenlegi szabályok szerint 2017 június 30-án véget ér az árfolyamrögzítés. A PSZÁF elnökének javaslata alapján azonban minden deviza jelzáloghitelesnek lehetővé tennék, hogy legfeljebb 60 hónapig a konstrukcióban maradjon. Ezáltal a most belépők esetében 2018 tavaszán érne véget az árfolyamgát, ugyanakkor az eddigieknek megfelelően már három év után is dönthetnének úgy, hogy kilépnek.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
3. Több alkalommal is be lehessen lépni az árfolyamgát konstrukcióba.
Ezt akkor tenné lehetővé a PSZÁF, amikor a gyűjtőszámlahitelét már teljes egészében visszatörlesztette az ügyfél. (A Portfolio.hu szerint mivel a jelenlegi szabályozás alapján először a devizahiteltől kell megszabadulni, és a gyűjtőszámlahitel csak ezt követően végtörleszthető, a PSZÁF-javaslat életbe lépéséhez e szabály megváltoztatására is szükség lenne).
Binder István szerint a PSZÁF elnökének javaslatai még kedvezőbbé tennék az egyébként a deviza jelzáloghitellel rendelkezők döntő többsége számára kedvező árfolyamgát konstrukciót, annak kedvező társadalmi hatásaival együtt.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






