Óriási dráma! Olimpiai bajnokunk elbukhatja a házát

Pénzcentrum
2012. november 25. 13:05

Nagy bajban van Növényi Norbert. Olimpiai bajnok birkózónk a TV2 Frizbi című műsorában arról számolt be, hogy elárverezhetik a házát, ha nem tudja megfizetni a 18,5 millió forintos tartozását. Növényi két évvel ezelőtt áfacsalási ügybe keveredett, s miután büntetőeljárás indult ellene, olimpiai életjáradékát is megvonták.

Elárverezhetik a házát Növényi Norbertnek, ráadásul fennáll a veszélye annak is, hogy kikapcsolhatják náluk a vizet, a gázt és a villanyt. Bankja felmondta a hitelszerződését - mondta el a Frizbi múlt vasárnapi adásában az olimpia bajnok birkózó, kickbox és MMA (ketrecharc) világbajnok.

Tizenkét évvel ezelőtt Növényi egy ingatlanügyletbe keveredett, aminek az lett a vége, hogy elveszítette addig megspórolt pénzét, több mint 50 millió forintot. Hat évvel később ismét pórul járt; akkoriban a vendéglátásban próbált szerencsét. Mint elmondta, az egyik barátja aláhamisította a nevét egy szerződésen, és felvett 10 millió forint értékű árut, amit más üzleteknek eladott, az ellenértékét viszont nem fizette ki. Növényi minderről úgy értesült, hogy az eladó cég fizetési felszólítást küldött neki.

Ezek után korábbi barátja a cég vezetőinek jelenlétében elismert, hogy ő vitte el az árut, megbeszélték, hogy azt visszaadja, Növényi úgy gondolta, tisztázódott az ügy. Fél évvel később azonban bírósági felszólítást kapott, hogy fizesse meg a tartozását. Ismét előkerítette egykori barátját, aki elismerte, hogy meghamisította az aláírását, az ügyvédje azonban egy nappal a határidő után nyújtotta be a fellebbezést, amit emiatt a bíróság elutasított. Ügyvédje biztatta, hogy arra hivatkozzanak, Növényi külföldön tartózkodott, így nem tudta idejében aláírni a fellebbezést.

Másfél év múlva, 2010 karácsonya előtt észlelték Növényiék, hogy nem tudnak a bankkártyájukkal fizetni, a számlájukat ugyanis végrehajtás alá vonták. Növényi utóbb tudta meg, hogy másfél éve zajlott a bírósági tárgyalás, amiről egyetlen alkalommal sem kapott értesítést.

Olimpiai bajnokunk abban reménykedik, hogy újra tudják indíttatni az eljárást, és annak folyományaként felfüggeszthetik a végrehajtást. Most úgy tűnik, hogy erre van esély, miután mégiscsak elindul a rendőrségi eljárás a volt barátja ellen, csalás miatt tett feljelentés ügyében, amelyet korábban elévülésre hivatkozva elutasítottak. Amíg nem fizeti meg a banknak a 18,5 millió forintnyi hiteltartozást - amit egy összegben kell kiegyenlítenie - addig naponta 13 ezer forint kamat rakódik rá.

Továbbra is homály fedi, mi köze Növényinek a 420 millió forintos áfacsaláshoz

Növényi két évvel ezelőtt belekeveredett egy 420 millió forintos áfacsalási ügybe. Hajdú Péter, a Frizbi műsorvezetője meg szerette volna tudni, hogy áll jelenleg az ügy. Növényi erre azt válaszolta, hogy elmondja, de végül csak annyit közölt, hogy az ügy megy folyamatosan, és közben vagyonosodási vizsgálat is indult ellene.

2010 októberében kapott nyilvánosságot, hogy egy 15 milliárd forint összegben hamis bizonylatokat kibocsátó számlagyárat leplezett le a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP). A szálak ahhoz a gyümölcs-zöldség nagykereskedőhöz vezettek, akivel Növényi is üzleti kapcsolatban állt. Növényi ajánlotta be a cég vezetőjének M. Andrást, aki a South Fruit Kft. révén beszállt a vállalkozásba. Főleg Olaszországból hoztak be árut, de Szlovákiában is terjeszkedtek. Kiderült, M. Andrást bűntársával, Sz. Jánossal együtt már 9 hónapja titkosszolgálati módszerekkel figyelték. Az alapos gyanú szerint ők is egy adócsaló csapat tagjai, illetve Sz. az egyik vezetője volt. Egy fémhulladékkal foglalkozó cégnek több tucat fantomcég nevében összesen 15 milliárd forintnyi hamis számlát gyártottak 2005 és 2009 között. Kiderült, a South Fruit 430 millió forintnyi hamis számlája csak a zöldségüzlethez kapcsolódott - írta akkoriban a Blikk.

Az ügy kapcsán Növényi Norbertet is gyanúsítottként hallgatta ki a VPOP, de később elengedték. Növényi közölte, nem tartja magát bűnösnek. Egy évvel később a Blikk kérdésére a már Nemzeti Adó- és Vámhivatalként működő utódszerv csupán annyit közölt: a Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya vizsgálódik az ügyben adócsalás bűntett megalapozott gyanúja miatt. Megvizsgálták több olyan gazdasági társaság működését, amely a gyanú szerint fiktív számlák felhasználásával jelentős mértékben csökkentette adófizetési kötelezettségét. Az ügyben 21 gyanúsított van, közülük egy férfit előzetes letartóztatásba helyeztek, további hét embert pedig lakhelyelhagyási tilalommal sújtottak. A hatóság a nyomozás érdekében további információkat nem kívánt megosztani a nyilvánossággal.

Ugrott Növényi olimpiai bajnoki életjáradéka is

Az olimpiai aranyérmesek a 2004-ben elfogadott sporttörvény szerint 35 éves koruktól kezdődően életjáradékra jogosultak. Ennek összege havonta a Központi Statisztikai Hivatal által számított előző évi bruttó átlagkereset (2011-ben 213 ezer forint). A juttatás után 2010 óta nem kell személyi jövedelemadót fizetni. Minden további aranyéremért a fenti összeg plusz 20 százaléka jár. Megszűnik az érmes, az edzője és az özvegye járadékra való jogosultsága, ha az érmes a járadékra jogosító helyezését elveszíti, vagyis ha például doppingvétséget követ el. Érdemtelen és nem részesül járadékban az a jogosult, aki büntetett előéletű, és akit felfüggesztett büntetést kapott. Fel kell függeszteni a járadék folyósítását annak a jogosultnak a részére is, aki büntetőeljárás - ide nem értve a magánvád vagy pótmagánvád alapján indult büntetőeljárást - hatálya alatt áll. A jogosultnak az alapos gyanú közlésétől számított nyolc napon belül be kell jelentenie a MOB-nak, ha ellene büntetőeljárás indult.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2022. december 4. 19:58
Úgy közölt valótlanságokat beismerő közleményeket a TV2 Tények című műsora Juhász Péterről, hogy az...
Holdblog  |  2022. december 4. 07:02
Napjainkban egyre többet beszélgetek a gazdagságról, gazdagodásról, annak korlátairól. Lehet nagyon...
Bankmonitor  |  2022. december 3. 10:37
A Magyar Nemzeti Bank értékelése szerint 2022. végére a lakáscélú jelzáloghitelek átlagos THM (telje...
MNB Intézet  |  2022. december 2. 10:10
Az ember közösségi lény. Barátaink, szeretteink boldogsága számunkra is boldogság forrása. De mitől...
Húsbavágó igazságról rántja le a leplet a magyar rendező: ilyen film is ritkán készül itthon

A független filmeknek mindig lesz létjogosultságuk, ahogy közönségük is - vallja Pető Szabolcs, filmrendező.

Ez lenne a magyarok új őrülete: hasznos hobbi törhet be a piacra

Most néhány kattintással bárki madárodú örökbefogadóvá válhat - ezzel bepillantást nyerve tollas barátaink magánéletébe.

Új őrület hódít a magyarok körében: teljesen rákattantak ezekre az italokra

A hazai kézműves sörök világa hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben - a sörkedvelők legnagyobb örömére.

Magyarok milliói vágják maguk alatt a fát: csúnyán ráfizethet, aki így fűt 2022 telén

A téli időszakban, fűtésszezonkor az ország légszennyezettségének mintegy 83-85 százalékáért felelős a lakossági fűtés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. december 4. vasárnap
Borbála, Barbara
48. hét
December 4.
A cookie napja
December 4.
Advent (2.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Mibe fektessünk 2023-ban?
Háború, energiaválság, infláció - Védelem a befektetéseinknek
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. december 4. 16:10