15 °C Budapest

Átláthatóbb lett a hitelezés áprilistól

MTI
2012. április 4. 18:10

Több olyan jogszabálymódosítás is hatályba lépett április elsején, amelyek a hitel (lízing) konstrukciók árazásának átláthatóbbá tételét célozzák, így maximálták a felszámítható teljes hiteldíjmutató (THM) mértékét, a lakossági jelzáloghitelek körében pedig bevezették a referencia kamatláb alapú árazást.

Az új szabályokat eredetileg január elsejétől léptették volna hatályba, de ez a végtörlesztéssel egyidejűleg nagy terhet rótt volna a bankok fiókhálózatára, ezért - a kormány és a Magyar Bankszövetség tavaly decemberi megállapodásának részeként - április elsejére halasztották a bevezetését.

Az új szabályozás szerint az április elsejét követően megkötött szerződéseknél a pénzügyi intézmények nem nyújthatnak a fogyasztóknak olyan kölcsönt, amelynek THM-je meghaladja a jegybanki alapkamat (jelenleg 7 százalék) 24 százalékponttal növelt mértékét, vagyis a 31 százalékot - ismerteti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján közzétett tájékoztatóban.

Ettől csak a hitelkártya-szerződések, a fizetési számlához kapcsolódó kölcsönök (például folyószámlahitelek), továbbá a mindennapi élet felszerelési tárgyai, a tartós fogyasztási cikkek és szolgáltatások megvásárlásához nyújtott kölcsön (például áruhitelek) valamint a kézizálog fedezete mellett nyújtott kölcsön esetében lehet eltérni. Ezeknél a konstrukcióknál a THM maximuma a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértéke - jelenleg 46 százalék - lehet. A gépjárműhitelek esetében a szigorúbb korlát érvényes, tehát a jegybanki alapkamat plusz 24 százalékpont.

Áprilistól a magánszemélyek egymás között megkötött szerződéseiben kikötött kamatláb jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét meghaladó része semmis, azaz érvénytelen.

Az április elseje után kötött lakossági jelzáloghitel szerződések esetén a pénzügyi intézmények nem számíthatnak fel a szerződésben rögzített kamatokon felül egyéb rendszeresen fizetendő kamat jellegű díjat vagy költséget. Ez a szabály abban az esetben érvényes, ha az ügyfél a szerződésnek megfelelően, határidőben törleszti hitelét.

Szintén áprilistól a pénzügyi intézmények a szerződés megkötésekor nem kínálhatnak korlátozott időtartamra kedvezményes kamatot. Erre azért volt szükség, mert ezek a hitelkonstrukciók félrevezetőek lehettek.

További fontos változás, hogy áprilistól a bankok a lakossági jelzáloghitel-szerződések megkötésekor kötelesek a kamatláb változását előre meghatározni. Az új jelzáloghitelek kamatát vagy referencia kamatláb változásához kell kötni (ebben az esetben az ügyfél által fizetendő kamatláb a referencia kamatlábból és a megadott kamatfelárból tevődik össze) vagy fix kamatozást kell alkalmazni (a kamat mértékét ekkor a kölcsönszerződésben meghatározott 3, 5 vagy 10 éves kamatperiódus alatt rögzítik, azaz a kamatláb az adott periódusra vonatkozóan fix).

A referencia kamatláb forinthitel esetében a 3, 6 vagy 12 havi BUBOR, vagy a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által havi rendszerességgel közzétett 3 vagy 5 éves állampapír átlaghozam lehet; euró- és euró alapú hitelnél a 3, 6 vagy 12 havi EURIBOR, svájci frank hitelnél és svájci frank alapú hitelnél pedig a 3, 6 vagy 12 havi CHF LIBOR.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kamatfelárat - vagyis a referencia kamaton felül fizetendő kamatrészt - a bank az ügyfél számára kedvezőtlenül csak akkor módosíthatja, ha az ügyfél egy havi törlesztőrészlettel 45 napot meghaladó fizetési késedelembe esik, vagy az ügyfél a fedezetül szolgáló ingatlanra kötött vagyonbiztosítást legalább két hónapon keresztül nem fizeti.

A kamatperiódus alatt rögzített kamatlábak esetén a kamatláb mértéke - összhangban a kamatperiódus hosszával - 3, 5 vagy 10 évente változhat. Az új kamatperiódusokban alkalmazott kamatláb mértékét legalább 90 nappal korábban hirdetményben közzé kell tenni. A módosításról és a várhatóan fizetendő új törlesztőrészletről az érintett ügyfeleket postai úton vagy más, a szerződésben meghatározott módon, közvetlenül is értesíteni kell, legalább 90 nappal a módosítás hatálybalépése előtt. Az ügyfél az értesítési időn - 90 napon - belül felmondhatja, és díjmentesen előtörlesztheti a hitelt, ha az új kamatláb számára nem elfogadható, ekkor azonban a fennálló hiteltartozás teljes összegét vissza kell fizetnie.

Az új szabályok az ügyfél kérésére lehetőséget biztosítanak a hitelszerződés módosítására, újrakötésére vagy kiváltására a korábban kötött jelzáloghitel-szerződések esetén is, amennyiben 2012 áprilisát követően a futamidőből még több mint 1 év van hátra.

Ha azonban az eredeti hitel forinthitel, az új hitelszerződés csak forinthitel lehet; ha az eredeti hitel euró alapú, euróhitel vagy más devizahitel, akkor euróhitel, euró alapú hitel vagy forinthitel lehet; ha pedig az eredeti hitel svájci frank hitel vagy svájci frank alapú hitel volt, akkor svájci frank hitel, svájci frank alapú hitel, euróhitel, euró alapú hitel vagy forinthitel lehet.

Ha a feltételek teljesülnek, a pénzügyi intézmény nem utasíthatja el az igényt, az eljárásért pedig nem számíthat fel külön költséget, díjat, jutalékot. Az ügyfelek a hitelek ilyen típusú kiváltásával, módosításával vagy újrakötésével a szerződés futamideje alatt egy alkalommal élhetnek. Igényüket legkésőbb 2012. augusztus 31-ig írásban kell jelezniük a banknak. Az igénybejelentést követően a módosításra, újrakötésre akkor kerülhet sor, ha az adós kérelme benyújtását követő 60 napon belül a szükséges dokumentumokat a hitelező intézményhez benyújtja.
A hitelszerződés módosítását csak a pénzügyi intézménnyel közvetlenül lehet bonyolítani, közvetítő (ügynök) nem működhet közre.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. április 11. 00:20
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarorszá...
MEDIA1  |  2026. április 10. 21:31
A hirado.hu-ra egyetlen tudósítás sem került fel, pedig a YouTube szinte felrobban, annyira sokan né...
iO Charts  |  2026. április 10. 19:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Megbicsaklott a Visa és a Mastercard részvény árfolyama. Pedig, h...
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?