A végtörlesztő hitelek tizede a Fundamentától jöhetett

Pénzcentrum
2012. január 6. 10:32

A végtörlesztésnek és a más tényezőknek köszönhetően a tavaly ilyenkor tervezett 30 milliárd forint helyett 44 milliárd forint új lakáshitelt helyezett ki a Fundamenta-Lakáskassza 2011-ben. A takarékpénztár piaci részesedése a lakáshitel-kihelyezésekben így csaknem négyszeresére, 18%-ra nőtt.

2011 novemberéig 307 milliárd forint összegű új lakás-előtarékossági szerződést kötött a Fundamenta, ami 23 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban kötött új üzletek szerződéses értékét. Ezzel a cég becslései szerint mintegy 60 százalék körüli piaci részesedést ért el az új szerződések terén.

A lakás-takarékpénztári törvény tavaly januárban hatályba lépett, kedvező irányú változását a Fundamenta saját értékelése szerint maximálisan kiaknázta az aktív lakáshitelezéssel is. Tavaly év elején még 30 milliárdos lakáshitelezést tervezett, ez végtörlesztés nélkül 24%-al 36,4 milliárdra, végtörlesztéssel együtt pedig mintegy 46%-al gyarapodva 43,7 milliárd forintra emelkedett 2011 végéig.

Elözönlötték a Fundamentát a lakáshitelt felvevők


2011 novemberéig a Fundamenta 33,9 milliárd forint lakáshitelt folyósított, ezzel közel 18%-os piaci részesedést ért el. Ez a szám a 2010-es év hasonló időszakában 4,9% volt. A társaság tavaly az utolsó hónapban további mintegy 10 milliárd Ft hitelt helyezett ki, azaz a lakáskassza decemberben megközelítőleg annyi hitelt folyósított, amennyit 2010-ben egész évben összesen (2010: 11,6 milliárd Ft), és mintegy 4-szer többet éves összevetésben.

A teljes hazai lakáshitel piac az MNB adatai szerint 2010 novemberéig 212,2 milliárd, míg 2011 novemberéig 191,4 milliárd forint volt. A Fundamenta hitelezése nélkül ez az adat 2010 novemberéig 201,8 milliárd, míg 2011 novemberéig pedig 157,5 milliárd forint volt. A 60 napon túli késedelembe eső hitelek állománya a lakás-előtakarékossági tapasztalatoknak és a viszonylag új állománynak köszönhetően mindössze 3,43% a cégnél.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Elözönlötték a Fundamentát a lakáshitelt felvevők


Ami a végtörlesztést illeti, a Fundamenta tavaly karácsonyig 4850 ügyfél esetében 18,5 milliárd forint összegben fogadott be hitelkérelmet, ez összegben 7,5%-os, darabszámban 12%-os piaci részesedést jelent ezen hitelcél esetében.

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Holdblog  |  2025. december 24. 15:51
Boldog, meghitt karácsonyt kívánunk mindenkinek! A HOLD-csapat. The post Boldog karácsonyt kívánunk...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
MEDIA1  |  2025. december 23. 07:04
Felmondott Tibay Gábor, a nemrég tulajdonost váltott, kormányközelbe került bulvárlap egyik főszerke...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 26. péntek
Karácsony, István
52. hét
December 26.
Karácsony 2. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 18:08