Egyértelmű optimizmus jelei mutatkoztak tegnap és ma hajnalban is az európai, illetve ázsiai részvénypiacokon, a devizapiacok is a javuló kockázati étvágyat tükrözik az újév második kereskedési napján, mindez azonban egyelőre csak minimálisan érezteti hatását a forint piacán a Magyarországgal kapcsolatos fokozott befektetői bizonytalanság miatt. Ma már a brit és amerikai piacok is nyitva lesznek, így a forint piaci forgalma is felpörög majd.
A Magyarországra nehezedő politikai nyomás, illetve az EU/IMF-megállapodás körüli nagyfokú bizonytalanságok mellett a forint az utóbbi napokban egyértelműen alulteljesítő volt a régiós devizák között és tegnap is gyengélkedett az Európában már javuló befektetői hangulat mellett.

Az euróval szemben a jegyzések pénteken és tegnap is megközelítették a történelmi mélypontot (317,6), de azóta mérsékelt visszaerősödés látszik. Ma reggel 313,5-314 körül indult a kereskedés a bankközi piacon. Úgy tűnik, hogy a kormány felőli, MNB-t érintő támadások folytatódnak az új évben is, ami a befektetői bizonytalanságot fenntarthatják.

A svájci frankkal szembeni forintjegyzések a tegnap reggeli 259-ről 257,5-ig süllyedtek ma reggelre a bankközi piacon.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






