7 °C Budapest

Most a legalacsonyabb a Diákhitel kamata

2011. június 9. 18:02

A kezdeti kétkedések ellenére ma olajozottan működik a diákhitel rendszere - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a társaság alapításának 10. évfordulójára rendezett konferencia nyitóbeszédében csütörtökön Budapesten.

Az elmúlt tíz évben több mint 300 ezren igényeltek diákhitelt, és a nem fizetők aránya mindössze 3 százalék - jegyezte meg.

Lovas Attila, a Diákhitel Központ üzleti vezérigazgató-helyettese előadásában kiemelte, hogy a válság ellenére a központ pénzügyi helyzete stabil. Elmondta: a társaság kiemelt projektje jelenleg az online ügyintézés lehetőségének megteremtése, a tervek szerint 2011 szeptemberében indul az elektronikus ügyfélkapu.

Lovas Attila felidézte, hogy 2001 szeptemberében lehetett először diákhitelt fölvenni, s akkor 33.466 diák igényelt hitelt, egy évvel az indulás után pedig már megérkezett a százezredik igénylés, igazolva, hogy a konstrukcióra szükség van.

A Diákhitel Központ a mai napig 220 milliárd forint hitelt nyújtott. A hitel kamata jelenleg 8,5 százalék, ami az indulás óta a legalacsonyabb.

A felvehető legmagasabb összeg az induláskori havi 21 forintról mára 40 ezer forintra emelkedett az államilag támogatott és 50 ezerre a költségtérítéses képzésben résztvevők számára. Tavaly a diákhitelt fölvett hallgatók többsége, 56 százaléka államilag támogatott képzésben tanult, ez jelzi, hogy sokak számára ez a képzési forma is jelentős anyagi megterhelést jelent - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

A több mint 300 ezer összes hiteligénylő közül 70 ezren már visszafizették a hitelüket. A törlesztések 2003-ban indultak, és 2010 végéig mintegy 79 milliárd forintot tett ki a visszafizetett összeg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az elvárt befizetési kötelezettségek mellett jelentős a túlfizetés is, ami tízéves átlagban meghaladja a 82 százalékot. Az utóbbi két évben azonban 72-74 százalékra csökkent az előtörlesztések aránya, Lovas Attila szerint ez a válság hatására vezethető vissza.

A válság okozta terhek ellensúlyozására 2009 júliusától a rászorulók plusz 10 ezer forintot vehetnek fel havonta, továbbá legfeljebb két évig törlesztőrészlet-mérséklés vehető igénybe.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 22. 16:53
Átnézem időnként, melyik osztalékrészvényt - amiket nem tartásra, hanem kereskedésre vettem - mikor...
iO Charts  |  2026. február 22. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
MEDIA1  |  2026. február 21. 14:45
Az Orbán-kormány egyik reklámszpotjával találkozott az RTL-en csütörtökről péntekre virradó éjszaka...
Holdblog  |  2026. február 21. 10:15
Ha meg akarsz védeni egy települést, a fal csak a második legjobb megoldás - a legjobb egy jó mély,...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 23. 05:00
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem