34 °C Budapest

Újabb félmilliárd forint a krízisalapra

MTI
2010. március 9. 13:02

A kormány újabb ötszázmillió forintot csoportosít át a krízisalapba, amelyből március 18-tól már albérletfizetésre is kérhetnek támogatást a válság miatt otthonukat elveszítők - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel.

Szollár Domokos tájékoztatása szerint a kormány döntött a kríziskezelő program forrásainak megemeléséről: további 500 millió forintot csoportosít át a költségvetés tartalékából az induláskor nyújtott 1 milliárd forint mellé.

Mint mondta, az átcsoportosításra egyrészt azért van szükség, mert a kabinet nemrégiben meghosszabbította a nehéz helyzetbe került családoknak gyors és vissza nem térítendő támogatást biztosító kríziskezelő program idejét, így április 30-ig még be lehet nyújtani támogatási kérelmet.

A megemelt források továbbá egy új támogatási jogcím bevezetését is lehetővé teszik, március 18-tól albérlet-támogatást igényelhetnek azon kiskorú gyermeket nevelő családok is, amelyek a válság következtében - 2008. szeptember 30-át követően - elveszítették otthonukat. Erre a célra az 500 millió forintos többletforrásból 250 millió forintot különít el a kormány.

Szollár Domokos kitért arra: ez az összeg nagyjából 800-850 kiskorú gyermeket nevelő család legalább 6 hónapi, de legfeljebb 1 évi albérlet-támogatását teszi lehetővé, családonként legfeljebb 300 ezer forintig. Jelezte, ezen időszak alatt a családok lehetőséget kapnának, hogy - új lakást, lakhatási lehetőséget vagy megélhetést biztosító állást keresve - kilábaljanak a krízishelyzetből. Az albérlet-támogatásra rendelkezésre álló 250 millió forintos alapról a Hajléktalanokért Közalapítvány és az Összefogás a Budapesti Hajléktalanokért Közalapítvány dönt majd. Vagyis a kérelmek a közalapítványhoz érkeznek be, és a csatolt dokumentumok alapján a szervezet dönt a támogatás odaítéléséről. A támogatást havi részletekben folyósítja majd, illetve figyelemmel kíséri annak célzott felhasználását. A közalapítvány munkatársai szükség esetén segítséget nyújtanak az albérlet felkutatásában is - közölte.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Tavaly november 15-től már bővült egy új jogcímmel a kríziskezelő program: fix, 50 ezer forint összegű támogatást igényelhet az, akinek háztartásában nem vehető igénybe semmilyen fűtési célú vezetékes energiaforrás. Példaként említette, hogy kikapcsolták az áramot és a gázt, vagy nincs is vezetékes gázszolgáltatás. A támogatást közvetlenül a szolgáltatónak utalják, a hátralék törlesztése után fennmaradó összegből pedig lehetőség nyílik előre fizető kártyás mérőóra feltöltésére, vagy havi számlajóváírásként jelenik meg a fogyasztónál. Ezekben az ügyekben eddig több mint 600 esetben ítéltek meg támogatást.

Szollár Domokos elmondta: a 2009. augusztus 1-jével indult program keretében március 2-ig 118.780 kérelem érkezett; 108.225 beadvány támogatásáról született döntés, összesen több mint 4 milliárd Ft értékben, 106.265 ügyben pedig már a kifizetés is megtörtént. A rászorulók átlagosan 37-38 ezer forintot kaptak.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 10. 19:06
Benyó Rita a múlt héten még nem árulta el, hová megy a Partizán és a Válasz Online után, most viszon...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 10. 14:30
A hitelkiváltás célja a jelenleginél jobb konstrukció elérése, amely olyan előnyöket rejthet magában...
Holdblog  |  2026. augusztus 10. 11:25
HOLD After Hours Balásy Zsolttal és Pekár Dáviddal Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD Af...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 11. kedd
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?