Már 3,8 milliárdot fizettek ki a krízisalapból

Pénzcentrum
2010. február 17. 13:02 1 perc

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a krízishelyzetbe került személyek támogatásáról szóló 136/2009. (VI.24.) kormányrendelet 6 § (2) bekezdésének megfelelően közzétette a kérelmek számának és feldolgozásának alakulásáról, valamint a már kifizetett támogatásokról készült legfrissebb statisztikáit.

A 2010. január 31-ének megfelelő állapot szerinti adatokat - a kérelmek számának és feldolgozásának alakulását - az alábbi táblázat tartalmazza (a 2010. február 15-i statisztikai adatok alapján).

Januárban 19 528 új kérelmet nyújtottak be az állampolgárok, az év első hónapjában 18 164 új kifizetés történt.

A beérkezett kérelmek száma 109 699 darab, míg a teljesítő határozattal lezárt kérelmek ennek a 90,44 %-át teszik ki. A megállapított támogatások összege eléri a 3,850 milliárd forintot, a kifizetések 3,809 milliárd forintnál tartanak.

Az egy főre eső támogatás átlagosan 39 084 forintot teszi ki, eddig több mint 97 ezren jutottak hozzá a pénzhez.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A határozattal megállapított és a Krízisalap terhére már lekötött összegek, valamint a ténylegesen kifizetett összegek közötti eltérés abból adódik, hogy a NYUFIG-nak a hozzá beérkezett kérelmek kifizetésére 5 munkanap áll rendelkezésére.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?