Bevallottuk: pocsék az anyagi helyzetünk

MTI
2010. február 25. 18:02

A magyarok a saját gazdasági helyzetükkel kapcsolatban borúlátóbbak a másik három régióbeli országhoz képest, és úgy gondolják, jövőre még rosszabb lesz a helyzetük - derül ki a Tárki által készített közvélemény-kutatás adataiból.

A négy közép-európai ország lakosainak saját anyagi helyzetükről alkotott véleményét vizsgálták. Ennek eredménye szerint a csehek, a lengyelek és a szlovákok pozitívabban látják saját anyagi helyzetüket ma és a jövőben is, míg a magyarok esetében jóval több a pesszimista. Magyarországon tíz megkérdezettből öten mondják, hogy jó vagy átlagos az anyagi helyzetük. A rossz anyagi helyzetről nálunk kétszer-háromszor annyian számoltak be, mint a cseheknél, lengyeleknél vagy a szlovákoknál - olvasható a Tárki elemzésében.

A lengyelek - akárcsak országuk gazdasági helyzetével kapcsolatban - a saját anyagi helyzetük változatlanságát vélik a következő egy évben, akik viszont változást prognosztizálnak, azok is inkább pozitív irányban érzik elmozdulni azt. A csehek és a szlovákok többsége szintén a változatlanságra szavaz, azonban körükben az állapot romlását többen vélik, mint annak javulását. A legnagyobb arányban pedig a magyarok szerint fog az alapvetően sem jó anyagi helyzet tovább romlani: tízből négyen gondolják így.

A felmérésből kiderült: tízből két lengyel jónak és további négy átlagosnak tartja országának jelenlegi gazdasági helyzetét. Ebben jelentősen eltér a másik három visegrádi országtól, hiszen azokban átlagosan tízből hárman vannak, akik jónak vagy átlagosnak vélik a gazdasági helyzetet és a többségben azok vannak, akik szerint az inkább rossznak mondható - írta a Tárki.

Kitértek arra is, hogy a lengyelek többsége szerint a következő egy évben nem lesz változás az ország gazdasági helyzetében, és csak 18 százalékuk véli úgy, hogy romlani fog a helyzet. A csehek, a lengyelek és a magyarok viszont ennél nagyobb arányban (rendre 36-36-38 százalék) gondolják azt, hogy rosszabb lesz a gazdaság helyzete.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 8. 16:11
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége új elnököt keres az Etikai Bizottság élére, miután a tavaly m...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
Bankmonitor  |  2026. április 8. 12:15
A tavasz beköszöntével nemcsak a természet, hanem a használtautó-piac is felébred. Ez az az időszak,...
Holdblog  |  2026. április 8. 10:17
Legutóbbi írásom kapcsán felmerült, hogy ugyan miért ne lehetne az európai futball is olyan, mint az...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00