Ha bevezetnék a Donald Trump által beígért 25 százalékos importvámot az nemcsak Mexikónak, hanem az Egyesült Államoknak is gazdasági károkat okozna.
Az Európai Bizottság javaslatot tett az EU határigazgatási ügynöksége, a Frontex megerősítésére, nem csak jogi oldalról, de a kapacitások terén is. Akár közös határmenti járőrözést is folytathatna az ügynökség.
Cecilia Malmström, az uniós belügyekért felelős biztos szerint a javaslat nagyobb fokú szolidaritást és hatékonyabb együttműködést kíván megvalósítani. A megerősítés célja az illegális bevándorlással és az emberkereskedelemmel való leszámolás, valamint az alapvető jogok tiszteletben tartásának megerősítése is.
Az európai határőrizeti ügynökség (Frontex) a tagállamok közötti operatív szintű együttműködést koordinálja a külső határok (légi, szárazföldi és vízi) kezelésének területén, segít a nemzeti határőrök kiképzésében.
A most benyújtott javaslatok között szerepel a Frontex jogi kereteinek megszilárdítása, valamint az operatív kapacitásának kibővítése, amellyel segítséget nyújthat a tagállamoknak. A tagállamok a jövőben több felszerelést és nagyobb személyi állományt bocsátanának az ügynökség rendelkezésére, és az ügynökséggel együttműködve közösen vezethetnék a határ menti járőrözési műveleteket.
Szakértők szerint ugyanis a Frontex azért tudja csak korlátozott mértékben segíteni az uniós országok együttműködését a bevándorlás igazgatása terén, mert hiányoznak a források, valamint a nemzeti hatóságok közötti megfelelő koordináció.
A tegnap benyújtott javaslat biztosítaná, hogy a Frontex a határon végzett közös járőrözés keretében megfelelő technikai és emberi erőforrásokat nyújtson. A tagországok feladata lenne ezentúl bizonyos felszerelések biztosítása (például hajók és repülőgépek), de az ügynökség fokozatosan maga is vásárolhatna, illetve lízingelhetne felszerelést.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A műveletekben részt vevő határőröknek a jövőben tanfolyamot kellene végezniük az alapvető jogokról, hogy a bevándorlók olyan bánásmódban részesüljenek, amely teljes mértékben tiszteletben tartja az alapvető jogokat, de különösen a visszaküldés tilalmának elvét.
Az elv, hogy az egyes tagállamok maguk felelnek a külső határ területükre eső szakasz ellenőrzéséért természetesen a jövőben is érvényben marad. A Frontex koordinálja azonban azokat a műveleteket, amelyek során a bevándorlókat visszaküldik származási országukba. Az ilyen műveletek például független ellenőr jelenlétében folynának, aki jelentené a Bizottságnak, hogy a tagállamok betartják-e az uniós jogot.
A javaslatokat az Európai Parlamentnek, illetve a Tanácsnak is jóvá kell hagynia.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








