11 °C Budapest

Gazdagréten arattak az ATM-tolvajok: a kár több mint 10 millió forint

2010. február 15. 13:47 1 perc

Egy szürke vagy ezüst színű Audi kombit keres a rendőrség a Dél-Budán ma hajnalban történt ATM-lopás kapcsán. Az egyelőre ismeretlen tettesek egy földhöz rögzített bankautomatát vittek el egy gazdagréti bevásárlóközpont elől - írja az Index.hu.

Az információk szerint az ATM a XI. kerületi Rétköz utca egyik bevásárlóközpontjánál, a bejárati külső és a belső üvegajtók közötti térben állt, amikor hétfőn hajnali 1 óra 15 perc körül ismeretlen tettesek kiszakították a helyéről.

Az elkövetők a hasonló bűncselekményeknél alkalmazott módon, egy nagy teljesítményű gépjárművel és sodronykötéllel tépték ki a földből az automatát, majd kocsijukba tették, és elvitték azt.

A nyomozás eddigi megállapításai szerint a tolvajok egy szürke vagy ezüst színű kombi Audit használtak az automata ellopásához, a rendőrök az autó adatai alapján is keresik az elkövetőket.

Egyes információk szerint a készülékben több mint 10 millió forint készpénz lehetett, de ezt hivatalosan egyelőre nem erősítették meg. A BRFK nyomozói jelenleg is végzik a tettesek, illetve az esetleges tanúk felkutatását és a történtek körülményeinek tisztázását.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?