Meglehetősen sajátosan értelmezte munkáját egy ingatlanközvetítéssel foglalkozó asszony, akit segítőjével együtt különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsít a rendőrség. Sz. Zsoltné és Sz. Sándor tagadja bűnösségét és szabadlábon védekezhet, pedig csúnyán átverték egy több mint 100 millió forintot érő balatonfüredi családi ház tulajdonosát.
A magát ingatlanközvetítőnek kiadó nő a leendő vevőként mutatta be társát a tulajdonosnak, akinek beadták, hogy az (ál)ügyfél csak akkor veszi meg a házat, ha előbb átírják a nevére a tulajdonjogot, mivel csak így tud hitelt felvenni. A szokatlan szerződésben kikötötték, hogy kizárólag a ház vételárának kiegyenlítésére lehet banki hitelt felvenni, valamint, ha a vevő 2,5 hónapon belül nem tud fizetni, akkor semmissé válik a szerződés.
Az így megkötött adásvételi szerződés alapján a helyi földhivatal bejegyezte a vevő tulajdonjogát, az eladó azonban rövidesen megtudta, hogy egy cég 16 millió forintos jelzálogjogot jegyzett be az ingatlanra. Az eladó rosszat sejtett, ezért felhívta az asszonyt, aki folyamatosan hitegette és azt ígérte, hogy nemsokára előteremtik a százmilliós vételárat.
Az eladó megunta a várakozást, felbontotta a szerződést és a rendőrség segítségét kérte. A nyomozás során derült ki, hogy ekkorra már folyamatban volt egy újabb, ezúttal 45 millió forintos hitelfelvétel is. A nyomozás kiderítette, hogy a 16 millió forintot egy debreceni cégtől kapták, amely úgy tudta, hogy éttermet alakítanak ki a házban, ahol a kölcsönadó majd elhelyezheti a játékgépeit.
A rendőrség szerint az asszony nem először sértett törvényt, korábban már kétszer is elítéltek hasonló jellegű csalásokért. A különösen nagy értékre elkövetett csalás ügyében folytatott nyomozás lezárult, az akta - vádemelési javaslattal - átkerül a megyei főügyészségre.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







