Hitelre is lehet ajándékot venni, de érdemes kétszer is átgondolni

2009. december 22. 04:47

Csak a családok kisebb része engedheti meg magának, hogy egy összegben kifizesse a drága karácsonyi ajándékokat közvetlenül karácsony előtt. Vannak azonban olyan termék/szolgáltatások is, amelyről elsőre nem is gondolná az ember, hogy hitelre is meg lehet vásárolni.

Egy magyarországi felmérés szerint, míg 2008-ban a megkérdezettek 61 százaléka tervezett maximum 30 ezer forintot költeni az ajándékokra, az idén már 66 százalék szeretné ebből az összegből megoldani az ajándékozást. Azok számára, akik nem engedhetnek meg maguknak drága karácsonyi ajándékot, de mégis nagyon vágyakoznak utána, két lehetőség nyílik. Vagy a nagyon drága szabad felhasználású személyi kölcsönt választják, vagy a valamivel kedvezőbb kamatra kapható termékhez kapcsolt áruhitelt.

Korábban: Szegényes karácsony lesz az idei - kevesebbet ajándékozunk

Mindkét esetben érdemes végiggondolni, hogy a megajándékozottnak valóban szüksége van-e a kiszemelt árura, valamint, hogy nem veszünk-e a vállunkra olyan törlesztési terheket, amelyeket a későbbiekben még a jövedelmi helyzetünk romlása esetén sem tudnánk teljesíteni.

Ha mindkét kérdésre pozitív választ tudunk adni saját magunknak, akkor többnyire érdemes inkább az áruhoz kapcsolt hitelt választani, mivel tipikusan ezek kínálják a kedvezőbb konstrukciókat. Ebben az esetben ugyanis az eladó elsősorban nem a hitel, hanem a termék értékesítésében érdekelt, és sok esetben a hitelköltséget is magára vállalja annak érdekében, hogy megvásároljuk a portékáját.

Ezek után lássuk, hogy milyen érdekes ajándékokat lehet áruhitelre vásárolni idén karácsonyra.

MBT cipő

Néhány éve még nem gondoltuk volna, hogy a lábbelit is hitelre veszi majd az ember, és tessék. Az MBT cipőt már lehet kölcsön felvétele mellett hazavinni. Nem véletlenül pont ennél a modellnél vezették be a hitellehetőséget, egy-egy ilyen cipő ára ugyanis meglehetősen borsos, 50-60 ezer forint körül alakul a boltokban. A magát egészségesnek reklámozó cipőből magas ára ellenére Nyugat-Európában és Magyarországon is egyre többet adnak el.

A cipő-hitelhez szükséges ügyintézés roppant egyszerű, mindössze a boltban ki kell tölteni egy űrlapot, és innentől kezdve az értékesítők mindent lerendeznek a hitel nyújtójával, a Cetelem Bankkal. Pozitív hitelbírálat esetén a vásárló a cipő árának 10%-át (60 ezer forintos cipő esetén 6000 forintot) fizeti indulódíjként - ez fogja a hitel összes költségét fedezni - ezután pedig hat egyenlő részletben 6 hónapon keresztül kell kifizetni a banknak a cipő teljes árát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Egészségügyi ellátás

A társadalombiztosítás által nem fedezett egészségügyi ellátás nagyon meg tudja terhelni egy család költségvetését. Egy nem betervezett műtét, vagy komolyabb fogorvosi ellátás kifizetése már komolyabb gondot okozhat. Ajándéknak pedig egyre többen kérnek plasztikai műtétet vagy másfajta drágább beavatkozást.


Tipikusan a költségesebb fogászati kezelések (40-45%-ban) és a plasztikai műtétek (30-35%-ban) finanszíroztatásával fordulnak az emberek hitelkérelemmel az ilyen esetekre pénzügy megoldásokat kínáló MediCredit-hez. A cég ügyvezetője, Hartmann Krisztina elmondta, hogy a karácsony előtti szezonban tapasztalható megugrás a szépészeti műtétekre igényelt hitelek körében. Az ilyen jellegű ajándékokkal azonban nem szokás az ünnepek előtti utolsó pillanatig várni, ezért az év legforgalmasabb hónapja a piacon a november.

A hitel igénylése itt sem bonyolult, fedezetre nincs szükség, azonban - hacsak nincs a hitelhez kezes - legalább 1 éves munkaviszonyt és legalább 3 hónap folyamatos munkavégzést az aktuális munkahelyen elvár a hitelnyújtó. A társaságnál 12-60 hónapra lehet akár félmillió forintnál is nagyobb összegű hitelhez jutni. A hitel kamata - fedezet nélküli hitel lévén - nem alacsony, a személyi kölcsönöknél azonban így is jóval kedvezőbb: a thm nagyjából 30% és 60% között mozog.

Fesztiváljegy

Sokan legyintenek rá, és azt mondják, hogy a messze még a jövő nyár. A fesztiválokra felkészülést azonban nem lehet elég korán kezdeni. A Hegyalja Fesztivál szervezői 2010-re is ígérik, hogy kapható lesz a RészletBérlet, ami a fesztivál teljes időtartamára szóló bérlet előre, három részletben történő megvásárlását jelenti. A lehetőség természetesen kamatmentes, mivel ez esetben nem beszélhetünk hitelről.

Amennyiben nem szándékozunk egy egész bérlet árát a karácsonyi ajándékra költeni, de mégis szeretnénk meglepni gyermekünket egy rossz ajándék helyett valami olyannal, aminek örül is a csemete, jó választás lehet egy vagy két részlet kifizetése a nyári szórakozásból.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem