Leleplezés! Titokban tesztelte ügynökeit az Erste Bank

2009. június 29. 06:05

Jutalékról ábrándoztak miközben vizsgáztatták őket Az elmúlt év végén és az idei első hónapokban átfogó hitelközvetítői vizsgálatot indított az Erste Bank. A bank a próbavásárlás keretében - amellett, hogy képet kapott a közvetítők értékesítési gyakorlatáról - azt is vizsgálta, hogy a partnerek milyen gyakorisággal ajánlják az Erste termékeit.

Az utóbbi időben számos esetben csalódniuk kellett azoknak az ügyfelekre vadászó közvetítőknek, akiknek megcsörrent a telefonja, de a vonal végén nem valós érdeklődők, hanem a partnereiket próbavásárlással vizsgáztató banki dolgozók és erre szakosodott megbízottak álltak. A felvillanó jutalékok képe hamar elhomályosodott, mivel segítség helyett valójában az ügynökök termékismeretére voltak kíváncsiak a kérdezők.

A bank első lépésben telefonos kapcsolatfelvétellel próbálkozott, mely a forrásaink szerint néhány kivételtől eltekintve sikeres volt. A következő lépés a személyes találkozás volt, mely kevesebb, mint 40 alkalommal hiúsult meg a több ezer próbavásárlás közül. Az álügyfelek jellemzően lakáscélú- és szabadfelhasználású jelzáloghitelek iránt érdeklődtek.

A bank több szempontból is értékelte a szerződéses partnerek teljesítményét. Külön vizsgálták a kapcsolatfelvétel és az igényfelmérés sikerességét, a termékismeretet és termékajánlást, a tájékoztatásba becsempészett keresztértékesítési technikákat és a kapcsolattartást.

Értesüléseink szerint a telefonos kapcsolatfelvétel az esetek döntő többségében elsőre sikerült, tíz ügynökből 8-9 törekedett a mielőbbi személyes találkozóra. A partnerek jellemzően a tulajdonukban lévő vagy bérelt irodáikba hívták az érdeklődőket, akik szerint a körülmények - a partner közvetítési teljesítményétől függetlenül - az elvárásoknak megfelelőek voltak.

Tíz megkérdezett hitelközvetítőből 7-8 már az első telefonbeszélgetés során igényfeltáró kérdéseket is feltett, a kérdezési technikák a már korábban bevált kérdéssorra épültek. Ezek jellemzően az ügyfelek vagyoni- és jövedelmi helyzetére, az ingatlanfedezet értékére és a felvenni kívánt hitel nagyságára irányultak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kritikaként rótta fel a bank, hogy az értékesítési partnerek ennél a pontnál sok esetben leragadtak és csak kevesen voltak kíváncsiak az érdeklődők egyéb pénzügyi szokásaira, bankkapcsolataira.

Hamar elkotyogták, hogy melyik bankba viszik a kérelmet

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 21. 19:36
Életének 63. évében meghalt Krecz Tibor, a (régi) Figyelő volt főszerkesztője, akinek a nevéhez fűző...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 21. 15:05
Az elmúlt években arról szóltak a hírek, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkánk. Mostanr...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
Holdblog  |  2026. szeptember 21. 09:08
Török alapkezelők illikvid részvények manipulálásával értek el extra hozamot, befektetők tömegét bec...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 21. 21:02
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 20:33