A motorosok jobban bírják a törlesztést

Pénzcentrum
2009. május 12. 09:17

Valamelyest nőtt ugyan az elmúlt hónapokban a pénzintézetek által visszavett motorok száma, de nem ugrásszerűen - fogalmazott a fizetési nehézségek miatt lefoglalt motorok forgalmazásával is foglalkozó Spirro Kft.

Ez persze annak is köszönhető, hogy a pénzintézeteknek sem érdekük lefoglalni a járműveket, inkább megpróbálnak segíteni a bajba jutott ügyfeleken, például úgy, hogy forintban rögzítik a havi törlesztőrészleteket, és a futamidőt változtatják az árfolyam változásától függően.

Persze akik nem jelezték időben fizetési nehézségeiket, mégiscsak meg kell váljanak motorjaiktól, közülük sokan maguk viszik be azt a cég telephelyére, mert így legalább a beszállítási költségeket nem számlázzák ki nekik.

A Spirro szerint az utóbbi időben a készletfinanszírozásból visszavett, lényegében új, null kilométeres motorok száma nőtt meg igazán, azon belül is a nehezen eladható, drága modellektől válnak meg elsőként a kereskedők. Ezen persze a pénzintézet is bukik, mivel az értékesítésből befolyó összegek biztosan nem fedezik a motorokon lévő hiteleket, illetve a visszavétel költségeit (behajtás, szállítás, tárolás, eladás).

Mindenesetre a motorpiacot egyelőre nem érinti a bebukott kétkerekűek árlehúzó hatása, mivel a visszavett motorokat piaci áron, az Eurotax díjazása alapján dobják ismét piacra. Ennek ellenére a vevők jól járnak vele, hiszen gyakorlatilag újak, ám több éve egy kereskedésben porosodtak, így a 2-3 évvel ezelőtti áron kerülnek piacra, mégis új motorokra érvényes garanciákkal.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 3. 20:11
Bejelentette a hódmezővásárhelyi Promenád24 oldal, hogy felfüggeszti működését. A hódmezővásárhelyie...
Bankmonitor  |  2026. július 3. 15:43
Számos bank július elsejétől a 2025-ös inflációnak megfelelően megemelte a számlavezetési, utalási d...
ChikansPlanet  |  2026. július 3. 08:00
A világ népessége mára meghaladta a 8,3 milliárd főt, miközben sok régióban továbbra is komoly probl...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 3. 07:45
Sokakban felmerül a gondolat, hogy ha már a brókerük olyan nagyon jól vált pénzt, akkor azon, vagy v...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 4. szombat
Ulrik
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?