Alig hiszünk majd a szemünknek: olcsóbbak lesznek a bankok

Pénzcentrum
2009. május 11. 09:04

A Parlament asztalán fekszik az a törvénytervezet, amely az Európai Parlament irányelve alapján újraszabályozná a pénzforgalmi rendszert Magyarországon. Az új szabályozástól azt várják, hogy élénkülni fog a verseny, javul a szolgáltatások minősége, és csökkennek majd a díjak a pénzügyi szektorban. Az EU egyetlen nagy pénzforgalmi egységgé válása a becslések szerint akár a GDP 0.25 százalékára rúgó költségcsökkenést is hozhat.

A Népszabadság azt írja, a törvényjavaslatot a Pénzügyminisztérium benyújtotta az Országgyűlésnek, s az uniós szabályoknak megfelelő törvény - amely például a bankszámlák egységes kezelését szabályozza - november elsejével lépne hatályba. Az új törvény életbe lépése azt jelentheti majd, hogy egyszerűbben, sőt olcsóbban vehetnének igénybe szolgáltatásokat, válthatnának bankot és érvényesíthetnék jogaikat az ügyfelek.

Az ügyfelek tájékoztatására és a szerződések tartalmára is kiemelt figyelmet fordít majd az új törvény. Részletes szabályozás található benne például arról, hogy a tájékoztatásnak egyértelműnek, pontosnak, közérthetőnek kell lennie, az ellopott bankkártya tulajdonosának a bejelentést megelőzően keletkezett kárából 45 ezer forintot kell viselnie, az ezen felüli összeget pedig a szolgáltató megtéríti, ha az ügyfél kellő gondossággal járt el.

Az lesz azonban az egyik legfontosabb változás, hogy a pénzforgalmi szolgáltatások kondícióinak módosításáról a hatályba lépés előtt két hónappal tájékoztatnia kell a szolgáltatónak az ügyfelet (hasonlóan a hitel- és lízingkonstrukcióknak az egyoldalú szerződésmódosítások szigorítása során történt szabályozásához a magánszemélyek és mikrovállalkozások esetében).

Szintén a verseny növekedésének irányába hathat, hogy a határozatlan idejű és az egy événél hosszabb szerződéseket rendes felmondással is meg lehet szüntetni a jövőben egy év után, s a felmondási idő legfeljebb egy hónap lehet. Egy éven belüli megszüntetés esetén a bank pluszköltséget számolhat fel.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Új konkurenciát kapnak a bankok a pénzforgalmi szolgáltatás (pl. bankszámla vezetés) nyújtásában: a szakosított hitelintézetek és a szövetkezeti hitelintézetek (takarék-, ill. hitelszövetkezetek) mellett ezentúl pénzforgalmi intézményekkel is versenyezniük kell ebben a szolgáltatásban.

A pénzforgalmi intézményeket sokkal egyszerűbb lesz létrehozni, mint egy bankot, már csak az alacsonyabb tőkekövetelmény (37.5 millió, ill. ha csak készpénzátutalással foglalkozik, 6 millió forint jegyzett tőke a bankok 2 milliárdjával szemben). Kérdés, ezzel milyen versenyt támaszthatnak a bankokkal szemben, mindenesetre a takarék- és hitelszövetkezetek eddigi ténykedésükkel az ügyfélhitelek alig ötödét érték csak el.

Az új törvény az ún. egységes euró fizetési övezet (SEPA) keretrendszerébe illeszkedik bele, melynek lényege, hogy az unió a bankok számára egyetlen pénzforgalmi egységként működne, különbségtétel nélkül az egyes tagállamok között, rajtuk kívül és belül. Mindez az adminisztráció csökkenésével járna együtt, amely a becslések szerint akár a GDP 0.25 százalékának megfelelő költségcsökkenést is eredményezhetne. Az új rendszer a napilap szerint 2013 végén, 2014 elején indulhat el, bár vele kompatibilis utalásokat már több mint egy tucat hitelintézet tud végezni már most is.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?