Tegnap este az uniós tagállamok kormányai sikeresen megállapodást kötöttek arról, hogy a brit mintát követik, s bedobják a pénzügyi mentőövet az igencsak viharos piacokra. Nézzük, mit is másolnak az európai államok!
Az eurozóna 15 tagállama, köztük Németország és Franciaország, kötött megállapodást arról, hogy a brit miniszterelnök, Gordon Brown nevével fémjelzett pénzügyi mentőakció-csomagot közösen alkalmazzák.
Azt követően jutottak erre az igencsak fontos döntésre, hogy Gordon Brown Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnöknek és Angela Merkel német kancellárnak beszámolt a helyzet súlyosságáról. Az egyeztetést követően egyhangúan mindegyik államfő úgy nyilatkozott, hogy a helyzet nem maradhat akció nélkül, egyetlen egy pénzügyi intézményt sem hagyhatnak elbukni, s ahhoz hogy ez megvalósulhasson, közös akcióra van szükség.
A három órás tárgyalást követően megszületett egyezség szerint az abban résztvevő tagállamok az év végéig garantálják a bankközi hiteleket, illetve az egyes bankokba pénzt pumpálnak elsőbbségi részvények vásárlásán keresztül. A mentőakció pontos méretéről, illetve az egyes országok "testre szabott" terveiről csupán ma adnak ki nyilatkozatot.
A francia sajtó olyannyira hálás volt a mentőakció atyjának, Gordon Brown-nak, hogy nem sajnálták dícsérő szavakkal illetni, olyan lap is akadt, aki egyenesen varázslónak titulálta. A brit miniszterelnök szerint a kulcs abban rejlik, hogy vissza tudják állítani a pénzügyi piacok iránti bizalmat, melyhez globális együttműködésre van szükség.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szakértők szerint a piacok szkeptikusak maradhatnak mindaddig, míg nem jelennek meg a mentőakció pontos adatai és a konkrét tervek. Mindeközben Gordon Brown egy közel három évszázados hagyományt készül megtörni, ugyanis az államügyek irányítása ezentúl nem csupán a Downing Street 10-hez fog tartozni, hanem új irodát nyitnak a 12-es szám alatt.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







