Az Egyesült Államokban rendkívül széles körben elterjedt a hitelkártya-használat, ami többeket adósságcsapdába csal, hiszen az "ingyenpénz" lehetősége sokakat elvakít, így aztán elég csak alkalmanként elcsúszni a törlesztéssel, és máris hatalmas kamatteherrel számolhat a kártyabirtokos. Mi is számot adtunk arról, hogy a bankok milyen praktikákkal próbálnak fiatal egyetemistákat becserkészni, és hogy azok sokszor be is dőlnek a kezdeti alacsony kamatok láttán. Ez elsősorban a pénzügyi kultúra és a tájékozottság hiányának tudható be, éppen ezért már a tinédzsereket is oktatni próbálják az USA-ban, hogy kezelni tudják pénzügyeiket.
Október 16-án, az ABA oktatási alapítvány idén hatodik alkalommal, bankárok bevonásával tart előadásokat a diákok számára, melynek fő témára a hitelek, illetve hitelkártyák lesznek. Idén azonban nem csak erre az egy napra szorítkozik a diákok fejtágítása, ugyanis a szakemberek egész hónapban kurzusokat tartanak majd.
Felmérések szerint az amerikai tinik már 13 évesen saját hitelkártyával rendelkeznek, ugyanakkor csak 14 százalékuk vett részt bármilyen oktatáson pénzügyeket illetően.
Az előadásokat elsősorban helyi gimnáziumokban, illetve felsőoktatási intézményekben tarthatják majd a banki szakemberek, akik vizuális eszközökkel, interaktív feladatokkal, esettanulmányokkal igyekeznek majd betekintést nyújtani a hitelek világába.
Persze lehet, hogy a felnőtteknek sem ártana ilyen oktatáson részt venniük, hiszen közöttük is akadnak olyanok, akik nem készülnek fel még a tervezhető kiadásokra sem, így például iskolakezdés előtt sokan kénytelenek hitelhez folyamodni. Egy brit felmérés szerint a szülők 77 százaléka egyáltalán nem tervezi meg, hogy mennyit kell iskolakezdésig félretennie, de a többség még azt sem tudja, hogy mik azok a tételek, amiket feltétlenül be kell majd szereznie, és mik tartoznak a kisdiák kívánságai közé.
Ugyan ebből a tanulmányból az is kiderül, hogy a fiatalok 69 százaléka a szülőktől tanulja meg, hogyan kell a pénzzel bánni, ami igen nagy felelősséget ró a felnőttek nyakába. Szerencsére azonban nyitottak a diákok a témát illetően, ugyanis 76 százalékuk kifejezetten örülne, ha megtanítanák a pénzügyi alapokra.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hazánkban is létezik az MNB kezdeményezésére olyan program, ami a középiskolások pénzügyi és gazdasági ismereteinek fejlesztését célozza. Ez egy kisérleti tantárgy, a Pénzügyi Oktatási Program (POP) oktatását jelenti azon iskolákban, akik pályáznak a részvételre.
A megpályázható támogatások összege bruttó egy millió forint, amelyet belföldi székhelyű iskolák vehetnek igénybe, legalább két pedagógus részvételével, akik 9-12 évfolyamos diákok tanórai, vagy tanórán kívüli oktatását vállalják.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







