A napokban közzétett jelentések szerint májusban tovább csökkent a kihelyezett jelzáloghitelek állománya. A számok azt mutatják, hogy a hitelfelvételi kedv már túl van a mélyponton, de a szakértők hozzátették, hogy a lakásvásárlási hitelekből továbbra is kevés van, az aktivitás inkább a hitelkiváltásoknak köszönhető.

Egyre több ház eladó, de hol vannak a vevők? (Forrás: Guardian)
A banki adatok összesítése során megállapították, hogy az engedélyezett lakáshitelek száma a felére csökkent egy év alatt, becslések szerint a következő hónapokban sem várható nagy javulás. A héten a másik komoly bejelentés a kamatemelés volt, pénzügyi összehasonlítások alapján tíz éves csúcsokat dönt a jelzáloghitelek költsége.
Korábban azt jósolták, hogy ha ilyen alacsony volumenre csökkennek a hitelkihelyezések, akkor a bankok bezárhatnak. Még nem látni arra utaló jeleket, hogy ez ilyen hatást okozna, de vannak pénzintézetek, amelyek megszüntettek bizonyos termékeket. A bankok úgy vélik, hogy még így is a hitelek széles skáláját kínálják a lakásvásárlóknak és az építőipari vállalkozásoknak.
A bankok a hitelkiváltások számának csökkenésére és a lakásvásárlási kedv visszatérésére számítanak, de az ügyfelek nincsenek könnyű helyzetben. A magasabb önerő és a megemelt kamatok nem erősítik a vásárlói kedvet, hanem árcsökkenéshez vezetnek. A piaci előrejelzések szerint 2009 végére az átlagos lakásár 24 %-kal 152,7 ezer fontra (46 millió forintra) csökkenhet, majd csak ezt követően lehet a piac élénkülésére számítani.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A piaci szereplők a központi bankra várnak, mindenki arra számít, hogy speciális rendelkezések bevezetésével korábban is javítani lehetne a jelenlegi helyzeten.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







