Tegnap adta közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az első számú vezetői körlevelét. A Felügyelet megelégelte, hogy a gépjármű-lízing piacának beszűkülésével a lízingcégek egyre nagyobb kockázatot vállalnak.
Nem tartja célszerűnek a PSZÁF az olyan szerződéseket, amelyek esetében az ügyfél az alacsony, esetleg nulla, vagy fiktív befizetés (roncsautó beszámítás) útján jelentős mértékben csökkenti a kezdő önrészt. A PSZÁF szakmailag elfogadható kockázatúnak a bruttó árra vetített legalább 20 százalékos, ténylegesen befizetett önrészt tartja.
Szintén helytelennek tartja a PSZÁF azt a gyakorlatot, hogy a szerződés futamideje jelentős mértékben meghaladja az autó szokásos értékcsökkenését. Új gépjárművek esetén a 6 évet meghaladó futamidejű konstrukciókat kockázatosnak tartja a PSZÁF, a 8 évet meghaladókat pedig indokolatlanul nagy kockázatúnak.
A körlevél felhívja a figyelmet arra, hogy a magasabb kockázatvállalás mellett egye pénzügyi intézmények kihasználják az ügyfelek pénzügyi ismeretek terén tapasztalható hiányosságait is, s így nyernek újabb ügyfeleket. Felhívja a figyelmet a PSZÁF arra is, hogy a deviza alapú finanszírozás elterjedésé mellett az ügyfelek nincsenek tisztában az ezzel kapcsolatos kockázatokkal. Ezért a PSZÁF megítélése szerint az eddigieknél részletesebb ügyféltájékoztatás szükséges.
Emellett a finanszírozó társaságoknak a szerződés megkötése előtt szükséges részletesen tájékoztatnia az ügyfeleket a szerződésre hatással bíró lehetőségekről, különösen a negatív hatású eseményekről. A PSZÁF alapesetnek azt az ügyletet tekinti, amelynél a gépjármű teljeskörű Casco biztosítással rendelkezik. Amennyiben ettől eltérő konstrukcióról van szó (például "no-Casco", vagyis hitelfedezeti biztosítási termékről) írásban külön tájékoztatni kell az ügyfelet, illetve szükséges a tudomásulvétel írásbeli visszaigazolása is.
A gépjárműveken elhelyezett hirdetés, ha nem a finanszírozó sajátja, figyelembevételét, mint a fizetési kötelezettség teljesítésének forrását, kizárólag az ebben rejlő kockázatokról való külön tájékoztatás esetében tartja a PSZÁF elfogadhatónak.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szintén fontosnak tartja a PSZÁF, hogy az egyes szolgáltatók a tisztességtelen magatartást tanusító ügynököket kiszűrje, és kizárja. Együttműködő ügyfelekkel szemben a PSZÁF nem tartja sem etikusnak, sem célszerűnek a kisebb fizetési problémákkal járó intézkedések önköltségét meghaladó mértékű áthárítását az ügyfelekre (telefonos, levélben történt felszólítás, egyéb "soft" behajtási intézkedések). Önmérsékletre int a PSZÁF az ügynöki jutalékok terén is.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






