Kettősség jellemezte tavaly az ingatlanszektort. Az ingatlanlízing tavaly is kiemelkedően teljesített, azonban a gépjármű-finanszírozás gondot okozhat a hazai cégeknek. Ez az ellentétes a fejlődés a növekedés lassulásához vezetett.
Tavaly 70 százalékkal növekedett a finanszírozás összege, és várhatóan 2007-ben is 50 százalékos lehet a gyarapodás - hangzott el a Magyar Lízingszövetségnek sajtótájékoztatóján.
A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai 2006-ban 1050 milliárd forint összegű kihelyezést hajtottak végre, a finanszírozott eszközök értéke 1330 milliárd forintot tett ki.
Tavaly az ingatlanlízing keretében 110 milliárd forintot helyeztek ki a lízingcégek, ezzel a szektor részesedése a teljes piacból 11 százalékosra ugrott.
Mindez azért figyelemre méltó, mert eközben a lízingpiac növekedése összességében jelentősen lassult. A finanszírozott volumen 7 százalékkal bővülve ugyan átlépte az 1000 milliárd forintot, ám a finanszírozott eszközök értéke csupán 2 százalékkal volt magasabb, mint 2005-ben.
A korábbi évekénél gyengébb eredményért elsősorban az autólízing - a negyedik negyedévben különösen szembeötlő, 11 százalékos - visszaesése felelős. E szektor részaránya a teljes piacból 62 százalékra mérséklődött.
A haszonjármű finanszírozás éves szinten 8,5 százalékkal növekedett, szemben a 2005-ös 10 százalékos növekedéssel. A negyedik negyedéveket összehasonlítva 2006-ban 20 százalékkal alacsonyabb volt a finanszírozás összege, mint 2005-ben, ennek oka a környezetvédelmi norma előírások változása miatt 2006 harmadik negyedévére előrehozott vásárlásokban keresendő - áll a szövetség közleményében. A haszonjármű finanszírozás aránya a teljes lízingpiac 14 százaléka, ez az arány évek óta változatlan.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Noha a gépek, berendezések és IT-eszközök lízingelése19 százalékos növekedést könyvelhetett el, a szövetség aggódik az üzletág jövője miatt.
Érdekes, hogy néhány nagyobb üzletkötésnek köszönhetően több mint háromszorosára nőtt a hajók, repülőgépek és vasúti berendezések finanszírozása. A terület részesedése a teljes lízingpiacból azonban még így sem éri el a 0,5 százalékot.
Lévai Gábor, a szövetség főtitkára elmondta, az autófinanszírozás területén a kiélezett versenyben az autók értéke az alacsony kezdőrészlet és a hosszú futamidő miatt alatta marad a finanszírozás értékének, ezáltal mind a cégek, mind az ügyfelek kockázata magas.
A fizetésképtelenné váló ügyfelektől visszavett autók tovább rontják az új járművek értékesíthetőségét, így - mivel az autókereskedők alultőkésítettek - fennáll egy egyre mélyülő adósságspirál kialakulásának veszélye.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








