10 °C Budapest

Egyre népszerűbb a "lakásért életjáradék" - nehéz évek várnak az ingatlanpiacra?

Pénzcentrum
2007. március 19. 10:00

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek hazánkban is lakásért életjáradék konstrukció, főként az egyre nagyobb megélhetési költségek miatt. Az egyébként is túlkínálatos ingatlanpiacra kerülő lakások sorsának kérdése azonban komoly problémákat vethet fel a későbbiekben - írja a Napi.

A probléma gyökere, Kispál Sándor, a Magyar Ingatlanszövetség főtitkára szerint a 90-es évek elején lezajlott lakásprivatizációban keresendő, amikor is a korábbi bérlők jutányos áron juthattak hozzá az általuk addig bérelt ingatlanokhoz.

A kisebb nyugdíjjal rendelkezők számára ugyanis megoldhatatlanná vált saját tulajdonú lakásuk, illetve a társasház felújítása, sőt karbantartása is. Ez a jelenség az egyre növekvő megélhetési költségekkel együtt egyre inkább arra sarkallja a nyugdíjasokat, hogy kisebb rezsijű lakásba költözzenek vagy igénybe vegyék az ingatlannyugdíjat.

A különböző életjáradék konstrukciók népszerűségének fejlődését jól mutatja, hogy míg a korábbi évtizedekben főként a magánszemélyek alkalmazták ezt a megoldást, addig a kilencvenes években már önkormányzatok is próbálkoztak hasonló konstrukcióval, 2005-től pedig már több vállalkozás és pénzintézet is kínál lakásért életjáradékot.

Az önkormányzatok közül elsőként a XIII. kerületi önkormányzat indított be lakásért életjáradék - lakás előtakarékosságért programot 1998-ban. A program egyik oldalán a 62 évnél idősebb nyugdíjasok értékesíthették 30 négyzetméternél nagyobb tehermentes ingatlanjukat, amelyért cserébe egy 10 százalékos egyszeri kifizetést, és személyre szabott havi járadékot kaptak. Az önkormányzat ezzel szemben átvállalta a közös költség és a lakásbiztosítás összegét, miközben a használati jog élete végéig az eredeti tulajdonost illeti meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A másik oldalon azok a fiatal családok álltak, akik egy előtakarékossági konstrukció igénybevételével egy meghatározott idő után az önkormányzat által nyújtott kedvezményes hitelkonstrukcióval saját lakáshoz juthattak. A konstrukció ezen oldala azonban ma már nem létezik, mert a kedvezményes kamatozású államilag támogatott hitelek sokkal kedvezőbb feltételek mellett teszik lehetővé a lakáshitel felvételét.

Az életjáradék konstrukció sikeressége ezzel szemben olyannyira átütő, hogy a Pénzügyminisztérium már dolgozik az életjáradék konstrukciót ajánló szervezetek tevékenységét szabályozó törvényjavaslaton, akik várhatóan a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ellenőrzése alá kerülnek majd.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
Holdblog  |  2026. szeptember 22. 11:41
A BB tengely országai harminc év alatt összességében ritkábban lakottá váltak: a régiós átlagos néps...
MEDIA1  |  2026. szeptember 22. 11:18
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökévé kedd...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 22. 20:34