Négy olyan kerékpártúrát hozunk, amelyek, amellett, hogy könnyen teljesíthetőek, páratlan élményt nyújtanak mindenkinek!

Gyűlik a botrány Szeged szégyenfoltja körül: hiába bűzlik, 40 éve nem történik semmi + Videó
A szegedi Centrum-gödörből nyaranta bűz és szúnyoginvázió terjed, a helyiek pedig végképp megelégelték: szerintük a város egyik legdrágább helyén pusztul a közérzet és a türelem is.
Szeged belvárosában, ahol akár kávézók, irodák vagy parkok is lehetnének, egy bűzlő, posványos gödör éktelenkedik. Ez a híres-hírhedt Centrum-gödör, ami mostanra szó szerint Centrum-tóvá változott. A helyiek szerint a nyári hőségben a gödörből párolgó víz átható bűzt áraszt, és hemzsegnek benne a szúnyogok – nem is akármilyenek - írta a Délmagyar.hu.
"Éjszaka lehetetlen ablakot nyitni, ellepnek a szúnyogok. Itt tenyésznek, ebben a mocsárban – panaszkodott a környéken élő Szabó Márta, aki szerint a probléma túlmutat a kellemetlenségen: egészségügyi kockázatot is jelent. Elmondása szerint ismer olyan szegedit, aki szúnyogcsípést követően agyhártyagyulladást kapott. Már a vadkacsák is rendszeresen feltűnnek a víz felszínén, ami a gócpont élővilágának „gazdagságát” mutatja.
A gödör nem újkeletű gond: legalább negyven éve üresen áll, miután lebontották az ottani Centrum áruházat. Azóta nem történt előrelépés – csak az indulatok gyűltek. A lakók szerint a terület tulajdonosának kötelessége lenne rendben tartani a telket, ám a valóságban inkább egy elhanyagolt mocsárhoz hasonlít, mint egy leendő városközponthoz.
A tulajdonos, Buella Attila, már 2021-ben arról beszélt, hogy tárgyalások zajlanak nemzetközi cégekkel, és a 15 ezer négyzetméteres projekt akár 10 milliárd forintba is kerülhet. A megvalósulást eddig a COVID-járvány és a megugró kivitelezési költségek hátráltatták. De a lakók kérdése egyszerű: ha már nem épül semmi, miért nem lehet legalább karbantartani?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Miközben Szeged büszkén mutogatja kulturális és történelmi értékeit, addig a belváros közepén egy bűzölgő, csípésekkel teli mocsár emlékeztet mindenkit arra, hogy egy városrész értéke nem csak a négyzetmétertől függ – hanem attól is, mennyire törődnek vele.

Retró névvel magyar drogérialánc hódít vidéken, Budapesten viszont nyoma sincs: itt nyílt új üzletük
Sokak örömére hivatalosan is megnyitotta kapuit Szekszárd belvárosának legújabb üzlete: az Arany János utcában, a korábbi Rossmann helyén kezdte meg működését az Azúr drogéria.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


