A hajóállomáson koncertek, családi programok, kézműves foglalkozások, történelmi bemutatók és gasztronómiai kínálat vár, augusztus 20-án pedig Kovács Kati koncertje és tűzijáték is lesz.
Elképesztő majálisra hív Magyarország elvarázsolt vidéke: vonatozz te is az ártéri erdőben!
Lovasfogatos túrák, kiállítások és gyermekprogramok is várják május 1-jén a gemenci szezonnyitó közönségét a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban – közölte a Gemenc Zrt.
A közlemény szerint az Éledő Gemenc elnevezésű programon a gemenci erdei vasút járatai a hétvégi menetrend szerint közlekednek. Délelőtt negyed tíztől három óráig öt járat indul Pörbölyről Malomtelelő állomásig és vissza, a járatok közül kettő a Rezét nosztalgiagőzössel közlekedik.
A szezonnyitón óránként tárlatvezetéssel lehet megnézni a főhercegi pavilonban a gemenci gímszarvast bemutató, interaktív kiállítást, és ugyanitt nyílik meg a Mezőföld Természetfotó Egyesület tárlata, amely június közepéig látogatható.
A gyerekeknek zenés színházi előadást, lézeres céllövést, íjászbemutatót, kézműves foglalkozásokat szerveznek, lesznek készségfejlesztő fajátékok, a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség pedig hagyományos velocipéd-bemutatót tart.
A program résztvevői lovasfogattal is kirándulhatnak az ártéri erdőben, a nap folyamán négy alkalommal indulnak fogatok. A részletes program ITT található!
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







