Scherer Péternél ízesebben, szeretettelibb módon aligha mutatta volna be bárki fiatalkorának egyik kedvelt helyszínét, és vele együtt Vas megyét. Mi ezzel a videóval búcsúzunk tőle!
Vadiúj zöld oázis született Pécsen: a város déli részén található, egykor állami gazdasági erdőként működő területet parkerdővé alakították át, amelyet március közepén az első kirándulók is felfedezhettek. Ez lett az Újhegyi Parkerdő.
Pécs különleges helyet foglal el a városok között, hiszen csaknem ezer hektárnyi városi erdővel rendelkezik, melyeket rendszeresen felkeresnek túrázók, sportolók és családok. A Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, Ripszám István elmondta, hogy a Mecseki Parkerdő, valamint a Malomvölgyi Parkerdő egyre nagyobb terhelést jelentenek, ahogy egyre többen keresnek fel ezeknek a területeknek a szabadidős lehetőségeit. A most megnyílt Újhegyi Parkerdő azonban lehetőséget ad arra, hogy a város délkeleti részén élők is könnyen elérjék a természetet anélkül, hogy hosszabb utazást kellene tenniük - írta a Pecsma.hu.
A projekt néhány évvel ezelőtt vette kezdetét, amikor a Mecsekerdő kezelésébe került az Újhegy végén található terület. Akkoriban még állami gazdasági erdő volt, és a helyiek, valamint a Mecsekerdő Zrt. közösen dolgoztak azon, hogy hogyan alakíthatnák át a területet közösségi célokra. Az első lépésben szemétgyűjtésre került sor, majd a projekt második fázisában egy tíz hektáros területet alakítottak át, amely a jövőben akár negyven hektárral is bővülhet, elérve az üszögpusztai tavat.
A kialakított erdei ösvény kellemes sétára csábítja a kirándulókat, és a Biokom NKft. segítségével asztal-pad garnitúrák és jelzőoszlopok kerültek kihelyezésre. Az érdeklődők egy tájékoztató táblán érdekes információkat olvashatnak a parkerdőről, amely hamarosan a közösség szívévé válhat. Az első túrát már szervezik, amely Újhegyről az Üszögpusztáig vezet.
Péterffy Attila, Pécs polgármestere kiemelte, hogy ez a fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Pécs még zöldebb, okosabb és élhetőbb várossá váljon, ahol a természet közelsége a mindennapok szerves részét képezi. Pécs az Európai Bizottság NetZeroCities programjának tagjaként elkötelezett a klímasemleges városokká válás mellett, és ehhez hasonló természetközeli beruházások, mint az Újhegyi Parkerdő, elengedhetetlenek a fenntarthatóság előmozdításában.
Példátlan szigorításba kezdett a magyar település: egy csepp vizet sem kapnak a trükköző lakásépítők
A helyi önkormányzat a regionális vízművel összefogva megtagadja a vízbekötést a szabálytalanul átalakított ingatlanoktól.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








