Kínában egyre több helyi önkormányzat verseng azért, hogy mesterséges intelligenciával dolgozó filmeseket és stúdiókat vonzzon a területére.
Szereted a jó magyar filmeket? Akkor irány Debrecen, Molnár Piroska is ott lesz az idei filmszüreten
Figyelem, remek vidéki kultprogramot ajánlunk, mutatjuk is, miért lesz februárban sűrűn Debrecenbe látogatni, főként ha szeretitek a jó magyar mozit! 42 filmmel és 16 közönségtalálkozóval vár a 9. Magyar Filmszüreten az Apolló Moziban, ahol két héten keresztül, február 10. és 23. között zajlik majd a mustra.
Fejér Tamás, az Apolló Mozi vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a két hét alatt szinte minden nap közönségtalálkozót is szerveznek. Debrecenbe érkezik Hajdú Szabolcs, Balázs Béla-díjas filmrendező, színész, a rendezvény egyik védnöke az Ernelláék Farkaséknál, a Kálmán-nap, Egy százalék indián című filmek alkotta trilógiájával, valamint Thuróczy Szabolcs (És mi van Tomival?), Tenki Réka (Véletlenül írtam egy könyvet) vagy Szabó Kimmel Tamás (Lefkovicsék gyászolnak) is.
A közönség láthatja például Borbély Alexandra főszereplésével az Emma és a halálfejes lepke című szlovák-cseh-magyar filmdrámát, de érkezik az Apollóba Koltai Róbert a Meghalni bárki tud című kisjátékfilmjével, valamint több dokumentumfilmet is vetítenek az idei programban, így például A legbelsőbb Ázsia, Nem halok meg, Küzdelem a végsőkig vagy az Addig írok, amíg élek című filmeket. Molnár Piroska, a nemzet színésze, a 9. Magyar Filmszüret védnöke örömét fejezte ki, hogy a magyar film ismét régi fényében ragyog és sok jó magyar alkotás készül. A színésznő február 23-án látogat újra Debrecenbe, amikor Dettre Gábor Csendes éj című filmdrámáját mutatják be a főszereplésével a Filmszüreten.
Hajdu Szabolcs elmondta, hogy Debrecen az egyetlen vidéki város, ahol a nézők meg tudják nézni az elmúlt év magyar filmjeit rövid idő alatt, válogatott formában. Kiemelte, hogy a Csokonai Színház is felvette a programjába a színdarabjaikat, így nem csak filmen, hanem színpadon is láthatja a közönség a Károly napot és az Egy százalék indiánt februárban. További információ a https://apollomozi.hu/program/9-magyar-filmszuret/ weboldalon olvasható.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







