Az Eurocontrol jelentése szerint kilenc európai tagállam légterében várhatók jelentős késések a nyári csúcsidőszakban.

Az árvízi helyzet ellenére továbbra is biztosított a vasúti közlekedés a MÁV-Volán-csoport hálózatán, csak az Esztergom-Komárom vonalon kellett eddig korlátozást bevezetni a Duna mentén, ezen a szakaszon buszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform kedd délután az MTI-vel.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a Volánbusz menetrendjét jelentősen befolyásolják a körülmények. A következő napokban Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegye Duna menti településeit, valamint a Dunakanyar térségét érintik a forgalmi korlátozások.
Egyes autóbuszjáratok módosított útvonalon közlekednek a 11-es út Tát és Esztergom közötti szakaszának lezárása miatt. Szerdán Neszmély és Süttő között a 10-es főutat lezárják, emiatt a pótlóbuszok útvonala az árvízvédelmi készültséghez igazodva megváltozik, átmenetileg csak Süttő és Esztergom között tudnak majd közlekedni.
A pócsmegyeri mellett a szigetmonostori komp sem működik, helyettük autóbuszok járnak. Vác és Tahitótfalu között is szünetel a kompközlekedés. A Dunakanyar térségében szerda reggel további lezárások lépnek életbe, például Süttő és Neszmély között, illetve Dömösön és Pilismaróton is szünetel az autóbuszos szolgáltatás.
Az Esztergom-Komárom vonalon a vasúti pályatest megóvása érdekében Tátnál a sínekre hordott kövekkel emelték a vasúti töltést, így hozták egy szintbe az árvízvédelmi töltéssel. Három vasúti hidat kővel megrakott vasúti kocsikkal súlyoztak le, hogy a levonuló árhullám ne emelhesse fel azokat. Hétfő óta Lábatlan és Nyergesújfalu között pedig másfél kilométer hosszan a vasúti pályát fóliázással és mintegy 1600 homokzsákkal védik az elmosódás ellen - ismertették.
Kitértek arra, hogy a következő napokban más helyszíneken is szükséges a műszaki beavatkozás a vasúti infrastruktúra védelme érdekében. Felkészültek arra, hogy szükség esetén kővel megrakott kocsikkal terhelik a győri Rába vasúti hidat, így megakadályozva, hogy a tetőző áradás elmozdítsa.
Az árvízi helyzet miatt a nemzetközi vonatközlekedésben is korlátozásokat vezettek be, a többi között Magyarország és Csehország, Lengyelország, illetve Németország között. A korlátozások ellenére közlekedő vonatok jellemzően jelentős késéssel érkeznek a magyar határállomásra.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A jelenlegi tervek szerint szerda reggel megindulhat a nemzetközi forgalom Budapest és Bécs között - írták.
A közlemény szerint a MÁV-Volán-csoport több száz munkatársa vesz részt az árvíz elleni folyamatos védekezésben.
Az utasoktól azt kérik, hogy utazás előtt tájékozódjanak a Mávinform, a Volánbusz és a MÁV-HÉV információs felületein az aktuális és a várható helyzetről.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


