Kevesen tudják, de a kávézacc igazi aranyat ér a kertben, és ha már kincseknél tartunk: a barna kartondoboz is sokkal többre hivatott, mint hogy a...

Itt a kormány bejelentése: jön a CSOK Plusz, rengeteg pénzt kaphatnak otthonteremtésre a családok 2024-től
Csák János bejelentésével indult a rendkívüli Kormányinfó, aminek keretei között a miniszter elmondta, hogy a kormány elfogadta az új CSOK támogatást, a CSOK Pluszt, amit az 5000 fő feletti településeken lehet majd igényelni. A miniszter elmondása szerint a kamattámogatott hitelkonstrukciót – a gyermekek számának függvényében – 15, 30 és 50 millió forintra lehet igényelni, 3 százalékos kamatozással lehet felvenni. Az első lakás vásárlása esetében elég 10 százalékos önerő, azonban ha felújításra, vagy más céllal igényelnénk a hitelt már 20 százalék önerőt kell felmutatnunk, írja a Pénzcentrum.
A kedvezményes hitelt a 41 évet betöltött, de a két éves átmeneti időszakban az igazoltan legalább 12 hetes áldott állapotban lévő idősebb nők esetében is igénybe vehető lesz a kamattámogatott hitel. Telekvásárlásra nem lesz felvehető, mert az a cél, hogy fedél legyen a családok feje fölött.
Első ingatlanvásárlás esetén 80 millió forint az ingatlan értékhatár, lakásbővítés vagy lakéscsere esetében 150 millió forint értékhatárú ingatlant lehet beszámítani. Az 5000 fő alatti települések esetében azonban nincsen ilyen értékhatár. További kedvezmény, hogy az első évben csak tőkét kell majd törleszteni, és ha megszületik a gyermek, akkor a hitelfelvevők egyéves hitelmoratóriumot kérhetnek. Mindezek mellett pedig a második gyermek és minden további gyermek megszületése esetén a tőkéből 10 millió forintot elengednek.
Mindezek mellett a falusi CSOK esetében egységesítették a vissza nem térítendő támogatás értékét: egy gyermeknél 1, kettőnél 4, háromnál legalább 15 millió forintra.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a jövő évi költségvetésben mekkora tétellel számolnak az új konstrukció kapcsán, Csák János elmondta, hogy nincs felső határa az állami programnak, azonban konkrét költségvetési összeget nem árult el a miniszter.
November közepén jöhetnek a részletek
Csák János elmondása szerint a részletszabályok november közepéig lesznek készen, azonban az biztos, hogy akinek már fel van véve a CSOK, annak le kell zárnia a meglévő ügyletét, és csak azután élhet a lehetőséggel. Fontos különbség az eddigi támogatásokhoz képest, hogy
a CSOK Plusz csak előre vállalt gyermekekre lesz igénybevehető, azonban a már meglévő gyerekek számának figyelembevételével kell érteni az egy gyermekre érvényes 10, a két gyermekre érvényes 30 és a 3 gyermekre érvényes 50 milliós felső hitelösszeg határt.
Csák János egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy bár ezt a támogatást az anyák vehetik fel, azonban egy közös otthonhoz a miniszter elmondása szerint két ember, egy anya és egy apa szükséges. A házasság pedig a Babaváró hitelhez hasonlatosan ebben az esetben is feltétel lesz az elhangzottak alapján. Azonban örökbefogadó családokra is vonatkozni fog az új hitel.
Árva gyermekeknek is kell fedél a feje fölé
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- összegezte Csák János.
Egy újságírói kérdésre, miszerint lesz-e árfelhajtó hatása a CSOK Plusz bevezetésének az ingatlanpiacon a miniszter annyit felelt, hogy nem számolnak árfelhajtó hatással egyáltalán.
Elítéli az Izrael elleni támadást a kormány
Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány foglalkozott az izraeli helyzettel is. Az Országgyűlés elítélta az izrael elleni támadást és elismerték az ország önvédelmi jogát. A miniszter elmondta, hogy a kormány véleménye szerint ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy elsősorban Egyiptomot kell segítenünk, különben újra bevándorlók érkezhetnek Európába.
Gulyás Gergely mindezek mellett azt is bejelentette, hogy a kormány jóváhagyta Krausz Ferenc kutatóintézetének finanszírozását, aminek keretei között a kormány 2023 és 2030 között 75 milliárd forinttal támogatják a projektjét.
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Idén a Balatonnál Szigliget lesz a kultúra fellegvára: Alföldi Róbert is színpadra lép a Várudvarban
A 35. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét fesztivállal indulnak a programok a Szigligeti Várudvarban; a nemzetközi filmfesztiválon 70 filmet láthat a közönség május 1....

Bakancslistás húsvéti programok 2025: íme, 6+1 remek vidéki fesztivál, ahová ingyenes lesz a belépés
Hová mehet az, aki csak egy napra kerekedne fel, és valami tartalmas, húsvéti ünnepkörhöz köthető programot keres, ráadásul ingyeneset? Remek kis válogatást hoztunk össze, nézzétek...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


