Meghibásodott a MÁV ünnepi fényvonata péntek este, így a tiszafüredi állomáson hiába várták a gyerekek és szüleik a feldíszített szerelvényt.
Egy badacsonyörsi nyaraló és a Semmelweis Egyetem egészségtudományi karának épülete kapta idén az Év háza díjat.
A szakmai zsűri szerint egy "szívmelengető, mértéktartó badacsonyörsi nyaraló és a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának érzékeny és tiszta, kortárs épületalakítása" érdemelte ki az Év háza elismeréseket
- olvasható a pályázat kommunikációjával megbízott ügynökség keddi közleményében.
A szakmai pályázaton családi ház, valamint középület kategóriában oszt ki fődíjat minden évben a zsűri, valamint két szakmai és további öt támogatói díj odaítéléséről is döntenek. Az idei év újdonsága, hogy különdíjat kapott a legpéldamutatóbb társasház. Ezt az elismerést a budapesti, Nagy Diófa utcai Grand\'Or társasház csapata vehette át, valamint negyedik alkalommal adtak át a közönségdíjat is.
Idén több, mint hetven épületet neveztek a pályázatra családi ház, középület és társasház kategóriában, amelyet a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai védnökségével írtak ki. Benczúr László, Weichinger Miklós és Tóth Zsófia a kőburkolatos, tájba illeszkedő nyaraló tervezéséért kapták meg a legjobb családi háznak járó díjat, amelynél a zsűri méltatta a tervezők "alkotói mértéktartását és fegyelmét".
A legjobb középület kategóriának a nyertesei Frikker Zsolt és Bődi Imre lettek, akik az egyetem új épületének tervezésekor a zsűri szerint "érzékeny és fogékony, erős, és etikus építészeti gondolkodást" tanúsítottak.
A társasház kategóriában győztes épületért a LAB5 iroda munkatársai, Erdélyi Linda, Dobos András, Korényi Balázs, Gáspár Virág Anna, Egyed János, Kendi Bogáta, Németh Diána és Páncsics Dávid vehették át a pályázat főtámogatói különdíját. A méltatásban a zsűri a "sok évszázados közösség városépítő tevékenységének szerves folytatásában gondolkodni tudás" erényét emelte ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A közönség különdíjat középület kategóriában a zalaegerszegi Mindszentyneum épületének tervezőcsapata, míg családi ház kategóriában egy remeteszőlősi családi ház építészei kapták.
Különdíjat vehettek át továbbá az új Pécsi Vásárcsarnok épületének alkotói, a bodrogkeresztúri Dereszla Bisztró tervezői, a diósdligeti Júlia Családi ház építészei, valamint a budapesti A47 társasházat tervező építészcsapat, egy Balatonalmádiban épült családi ház építészei, valamint a visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új épületének tervezői.
Idén a zsűri elnöke Noll Tamás Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke volt, a zsűri munkájában mellette Dévényi Sándor, Hajnóczi Péter, Krizsán András, Szoják Balázs, Tóth Balázs, Tóth Elek, Félix Zsolt, Fialovszky Tamás, Karlovecz Zoltán, Répás Ferenc építészek vettek részt.
Székesfehérváron tűnt fel a legendás Kossuth-díjas színésznő autója : nevetségesen olcsón most eladó
Igazi különlegesség bukkant fel Székesfehérváron: eladóvá vált Psota Irén egykori autója: egy Maruti Suzuki 800-as. 31 éves, 99 ezer kilométerrel, és még mindig talpon van.
Megvan, mikor újítják fel a leégett miskolctapolcai barlangfürdőt: a bővítés tervei is készen állnak
Aláírták a kivitelezői szerződést, így már valóban napok kérdése, hogy megkezdődjön a 2024 szeptemberében leégett Miskolctapolca Barlangfürdő helyreállítása.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








