A monori kisállatbörze, Magyarország egyik legnépszerűbb állatvására. A vásár nemcsak árusoknak és vásárlóknak lehet érdekes, hanem remek hétvégi családi programlehetőség is.
Négysávosítják a 35-ös főút Józsa és Debrecen közti szakaszát, ehhez kapcsolódóan pedig a józsai elkerülő is megépülhet, amivel nagyon sok helyi lakos életét könnyítik meg - írja a MagyarÉpítők.hu
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a TED-en közzétette a Debrecen-Józsa északi tehermentesítő út tervezési közbeszerzését. A Debrecenhez tarozó városrész északi elkerülője kétsávos főútként jön létre az M35-ös autópálya és a 35-ös főút között a hirdetmény szerint. A közbeszerzés utal az M35-ösön már korábban megépült új Józsai csomópontra is, amelyhez az országos közúti kapcsolat biztosítása a projekt egyik célja, a másik pedig Józsa tehermentesítése.
Napi 23 ezer autó használja ezt a folyosót. A tervezendő elkerülő mintegy 3,4 km hosszú, amely csatlakozik a debreceni önkormányzat beruházásában megvalósuló józsai bekötőúthoz. Az ÉKM beruházását az indokolja, hogy az egyre nagyobb méretű debreceni ipari és infrastrukturális fejlesztések egyre nagyobb forgalmat generálnak a környéken, ugyanakkor a Józsáról és Hajdúböszörményből ingázók száma is jelentős a 35-ös főúton. A dehir.hu-n megjelentek szerint a Hajdúböszörmény felől-felé 10 ezer gépjármű érkezik naponta, ehhez jön hozzá Józsáról 13 ezer jármű, ami azt jelenti, hogy a Debrecenbe bevezető Böszörményi úton 23 ezer autó jelenik meg minden nap.
A helyi közlekedésfejlesztés egy másik kulcseleme a 35-ös főút Józsáig történő négysávosítása. A dehir.hu fent idézett cikkéből az is kiderült, a józsai önkormányzatnak az a célja, hogy a Debrecen felé irányuló forgalmat szétosszák, és ehhez szeretnének minél több útvonalat felkínálni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







