A werkfilmben a stáb tagjai és a színészek idézik fel a forgatás legfontosabb eseményeit, miközben a kulisszák mögé is betekintést engednek.
Egyre inkább úgy tűnik, sok magyarnak idén nemhogy belföldi, de semmilyen utazásra nincs pénze. Egy friss felmérés szerint a magyarok 59 százaléka nyaralt vagy fog még nyaralni idén, 41 százalék viszont otthon tölti a nyarat, többnyire azért, mert az utazás nem fér bele nekik anyagilag. Ha egy magyar család utazik is, a legtöbben 100-300 ezer forintot szánnak a nyaralásra. A külföldön nyaraló magyarok 51 százaléka szerint pedig ott olcsóbban kijönnek, mint itthon. Nem csoda, hogy alig látni embert a Balaton legnépesebb partszakaszain is, derül ki a Telex írásából.
Azt mondták a kormányinfón, hogy nincs baj? Hát nézz már szét! A 30-40 százalék is egy optimista szám
– mutat körbe lemondóan a fonyódi strand egyik dolgozója. Ez pedig egy viszonylag népszerű partszakasz. A szállodák szövetségének elnöke, Flesch Tamás azt állította, egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a balatoni nyaralást, idén pedig legalább 30-40 százalékkal kevesebb a vendég, az emberek pedig egyébként is inkább csak hétvégén mennek a tóhoz, amire Gulyás Gergely miniszter azt felelte, ez kacsa, írja a Telex.
A Szállás.hu pár nappal ezelőtti közleménye szerint náluk idén csak minden ötödik nyári foglalás szól a Balatonra, miközben tavaly minden harmadik volt balatoni, az északinál népszerűbb a déli part, és Siófokra mennek a legtöbben.
Az első megálló: Balatonakarattya, ahol a sima felnőtt belépő 1300 forint az egyik fizetős strandon, parkolni viszont ingyen lehet, a jegy tavaly 900-ba került. Belépve látni, hogy alig néhány tucatnyian vannak a kis partszakaszon, főképp idősek és családosok.
János, az egyik büfés borúlátó. Alig pár hete nyitotta meg a kajáldáját a strand bejáratánál (itt ugyanis csak úgy lehet enni, ha kijössz a strandról), a pizzák nála 2500 forintosak, és a 30 dekás hekk is 2500 forint körül van. Szerinte lehet, hogy hétvégén valamennyivel többen vannak, mint pénteken, de még az sem közelíti meg a régebbi szintet: úgy tudja, korábban kétezer jegyet is eladtak naponta a strandon, idén ez csak száz-kétszáz között van.
Akarattyára az jön, aki Világoson nem talált helyet. Erre a strandra meg az, aki nem talált a másik két strandon parkolót. Tavaly a beszállítók itt alig tudtak megállni, idén, látod, mennyi hely van. Péntekhez képest ez nagyon kevés most
– mondja lemondóan.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
János szerint infláció tavaly is volt, az emberek mégis nyaraltak, mert a magyaroknak is ki kell valahol kapcsolódniuk. Az ő barátai viszont most Horvátországban voltak, ahol a nyaralást a család 300 ezerből megúszta. „Itt csak a szállást hozod ki belőle. Jöttek a barátaim is ide, de inkább nem is aludtak itt, mert 50 ezerért találtak csak szobát.”
Ez az első balatonos éve, de azt mondja, az is lehet, hogy az utolsó. A belefektetett pénzének eddig csak a húsz százaléka jött neki vissza. A három gyerekét viszont el kell tartania, úgyhogy lehet, inkább Budapesten nyit majd egy pizzériát.
Míg két éve 6000 forint volt a hétvégi belépő Tihanyban az egyik elitstrandra, idén ez felkúszott kerek 10 ezer forintra. A strandon nagyjából két-három tucatnyian lehetnek épp, de a töredékük megy csak be a vízbe, ami a parthoz közel persze itt is ugyanolyan koszos és hínáros, mint bárhol a Balatonon.
Ahogy mindenhol máshol, úgy a forgalom itt is visszaesett. Az egyik dolgozó szerint a strand rekordja a napi 270 látogató volt, de akkor már a füvön is ültek az emberek. Ezen a szombaton ennél kevesebbre, 200 vendégre számítanak összesen, bár valójában ennél többet vártak volna. Tavaly többen voltak. Szerintük új emberek hozzájuk nem jönnek, inkább csak a törzsvendégek járnak vissza. „Infláció”, válaszolja röviden arra a kérdésre, hogy ennek mi az oka, bár szerinte a forgalom az egész Balatonon visszaesett vagy 40 százalékkal.
Háromszorosára nőhet a víz ára? Kitálalt a vízművezér: ennyit kellene fizetnünk egy liter csapvízért
Évek óta befagyasztott vízdíjak, elöregedő vezetékek és milliárdos forráshiány: a Zalavíz vezérigazgatója szerint jelentős díjemelés nélkül egyre nehezebb fenntartható állapotban tartani a víziközmű-hálózatot.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







