Szeptember végén ismét megnyílnak a kutatóhelyek kapui: mától elérhetők a Kutatók Éjszakája több száz izgalmas programjának részletei.
Először rendezik meg a Boglya Feszt öko-művészeti fesztivált június 23. és 25. között a Tisza-tónál öt településen: Tiszadorogmán, Egyeken, Ároktőn, Tiszabábolnán és Tiszavalkon - közölték a szervezők.
A közlemény idézi Erdeiné Csepregi Zsókát, a fesztivált szervező Egyboglya Alapítvány kuratóriumi elnökét, aki elmondta: a Boglya Fesztet öko-szemléletben szervezik, hiszen a Tisza-tó természeti értékének megőrzése a legfontosabb.
A közlemény szerint a háromnapos fesztiválon a tiszadorogmai révnél felállított színpadon koncertet ad többek mellett az Aurevoir, a Funktasztikus, az Unisex, Muriel, és a Bíborszél, a gyerekeket a Veronaki zenekar szórakoztatja.
A fesztiválra látogatók hagyományőrző foglalkozásokon kipróbálhatják például a kosárfonást és a csipkeverést, valamint aktív tagjai lehetnek a falusi irodalmi szalon életének is. A vállalkozó kedvűek részt vehetnek közösségi kertészkedésben, készíthetnek tésztát az ebédhez vagy meglátogathatják a fesztivál idején tárt kapukkal váró portákat. Lesz ártéri élménytraktorozás, társasjáték klub is.
A Boglya Feszt védnöke Dimitry Ljasuk környezetvédő, filmrendező. A Jóreménység-sziget és A Tisza nevében című filmjeit a fesztiválon újból megtekintheti a közönség.
A rendezvény idején térítésmentesen lehet igénybe venni a négyszáz sátorhely egyikét, de a környékbeli településeken is találhatók szállások. A szervezők külön Facebook-csoportban segítik a szállást keresők és kínálók egymásra találását.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
További információk a www.boglyafesztival.hu oldalon találhatók.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







