23 °C Budapest
Magyarországon is élnek ezek a gyönyörű vadállatok. A helyzet azonban nem egyszerű, hiszen a populáció egyre csökken, ráadásul a klímaváltozás ennek a fajnak is komoly gondot okoz.

Élnek farkasok a magyar erdőkben is: mutatjuk, hol láthatjuk őket

2023. május 5. 08:35

A farkasokat senkinek sem kell bemutatni, gyerekkorunk óta jól ismerhetjük őket természetfilmekből vagy éppen a tanórákról. Ugyanakkor azzal már bizonyára nincsen mindenki tisztában, hogy Magyarországon is élnek ezek a gyönyörű vadállatok. A helyzet azonban nem egyszerű, hiszen a populáció egyre csökken, ráadásul a klímaváltozás ennek a fajnak is komoly gondot okoz. Az Agrárszektor ezek mellett utána járt annak is, hogy mi a teendő, ha esetleg egy farkassal nézünk farkasszemet.

Az 1800-as években még általánosan elterjedt fajként volt jellemezhető, az akkori egyedszámot a módszeres üldözés nagyságrendekkel csökkentette, egészen az 1900-as évek első feléig, mikor a faj utolsó szaporodó farkascsaládjáról szóló adatokat feljegyezték. A farkast az akkori ismeretek alapján dúvadként kezelték, addig csapdázással, mérgezéssel és fegyverrel gyérítették. A jelentős állománycsökkenést követően a faj hazai szaporodására utaló első adatok az 1960-as évektől ismertek

- fogalmazott Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság gerinces zoológiai szakreferense.

Mit tegyünk, ha mégis egy farkassal nézünk farkasszemet?

A farkas alapvetően elkerüli az embert, mert érzékszervei révén jóval korábban észleli annak közelségét. Mivel a faj rendkívül óvatos, így kicsi a valószínűsége, hogy összefussunk vele az erdőben. Az ilyen esetleges találkozások fontos és legalapvetőbb szabálya, hogy próbáljunk meg higgadtak maradni. Az állatra figyelve, lassan hátrálva távozzunk a találkozás helyszínéről. A farkasokat, ahogy más vadállatokat se csábítsuk magunkhoz.

Közvetlen hatásként értelmezhető a farkasok utódnevelési időszakában jelentkező aszályos időszakban, ahogy más vadonélő fajok esetében is a fiatal utódok számára a hőséggel együtt járó vízhiány, amely a fiatal egyedek kiszáradásához vezethet

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- mondta Gombkötő Péter.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem