Nem mindennapi szorult helyzetbe került egy őz Kisújszálláson: befért a vaskerítés rácsai közé, kifelé azonban már nem vezetett út.
Február 24-én indult el a Designer Szörp by Gyulai Évi közösségi finanszírozási kampánya a Brancson, melynek támogatásával egyszerre tehetsz szert feledhetetlen ízélményekre, és segíthetsz egy innovatív márka építésének következő szintre emelésében.
A szörp fogalmának felhelyezése a gasztronómia térképére, a szörp jelentésének újraértelmezése a piacon – a Designer Szörp by Gyulai Évi ötlete egy borsodi zsákfaluban, Gömörszőlősön született meg Évi fejében, aki budapesti ügyvezetői életét maga mögött hagyva, vidéki gyökereihez visszatérve elsősorban a természet nagyszerűségéből merít ihletet. Célkitűzése nem más, mint egy olyan, új brand megteremtése, amelyben a szörp egy igényes, kifinomult, izgalmas és modern ital, mely önállóan vagy akár koktélok, teák, különféle hideg és forró italkreációk alapjaként is megállja a helyét. A márka mindezt azzal a gondolattal ötvözi, hogy a természet az, amely képes magából olyan minőségű alapanyagokat kimunkálni, mint semmi más.
Gyulai Évi szörp és ital designer kávézóknak, éttermeknek és magánembereknek is tervez szörpöket. Italai megkomponálásában különös figyelmet fordít arra, hogy az adott személy ízlése, lelkülete, személyisége vagy éppen az adott étterem, italbár atmoszférája, stílusa, vendégköre és kínálata mind-mind visszaköszönjön a szörp megjelenésében és ízvilágában.
Italkülönlegességeivel találkozhatunk például a Budavári Palotanegyedben a Királyi Lovarda rendezvényein, a Főőrség Étterem és Kávéházban. Jelenleg a Babka Deli saját szörpjén dolgozik, de tervezett már fesztiválszörpöt egy egész városnak, itallapot disznóvágás tematikára, esküvőre, családi és céges rendezvényekre, valamint egyedi szörpöket művészeti estek alkotásainak stílusához igazodva, vezető befektetőknek, vagy éppen a Brancsnak.
A designer szörpök exkluzivitását erősíti, hogy olyan egyedi gyümölcs és fűszer ízkombinációk jelennek meg köztük, amelyek eddig nem léteztek a piacon.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Brancson például a Vadszilva és Zöld Kardamom, Birsalma és Csillagánizs, Feketeribizli és Szecsuáni Bors ízekkel indult el a márka. A hagyományos szörpös üveg helyett ezek már prémium gines üvegben vásárolhatók meg, a címkén pedig minden szörp hangulata, összetevői alapján kézzel festett hangulati elemek digitalizált grafikái jelennek meg - így minden címke egyedi, mégis ugyanabban az egységes, felismerhető stílusban prezentálja a brandet. Van lehetőség egyedi designer szörp megterveztetésére is, így egy olyan italt kapsz, amely sehol máshol nem található meg a piacon. A Designer Szörp by Gyulai Évi brand jelenleg levédetés alatt áll.
A Designer Szörp február 24-én debütált a Brancson, majd február 28-án a Startup Ökoszisztéma Farsang pitchfórumán került bemutatásra a Graphisoft Parkban befektetők előtt. A Brancs-kampány az első két hétben elérte a 35%-ot, ami ritka jó eredménynek számít, és a következő hetekben a fennmaradó 65%-os teljesüléssel egy olyan márka előrejutását segíthetjük, amely a magyarországi szörpfogyasztás valódi reformereként tűnt fel a piacon.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







