Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
Március 3-tól a Tamási Termálfürdő részlegesen, a szegedi Anna Fürdő pedig teljeskörűen látogatható. A Tamásiban működő fürdő egyelőre heti két nap lesz nyitva, számolt be róla a Termál Online.
Ahogy a portál írja a Tamási Termálfürdő egy korábbi tűzeset miatt már jó ideje részlegesen üzemelt, de tavaly óta már teljesen zárva tartottál. Most viszont újra a működés mellett döntöttek az üzemeltetők még, ha csak részlegesen is.
A szolgáltatások közül március 3-tól a szaunavilág és egy kültéri termálmedence áll majd a látogatók rendelkezésére. Kicsit később, május 13-án kezdődik meg a strandszezon, így addig a fürdő csak pénteken és szombaton nyit ki. Pénteken 14 és 22 óra között, szombaton 11 és 22 óraa között lehet látogatni a komplexumot. Ami a belépőt illeti, 4000 forintba fog kerülni, de 19 óra után 2500 forintért is tudunk jegyet váltani. A tamási lakcímkártyával rendelkezők 20 százalékos kedvezményt kapnak.
A szegedi Anna Fürdőt takarékossági okokból zárták be tavaly, viszont most márciustól visszaáll a fürdő korábbi működési rendje. Ez azt jelenti, hogy nyit a termál és a wellness részleg is, és elérhetőek lesznek a fürdőgyógyászati kezelések is. Az árakat nézve a belépőkért 3500 forintot kell fizetni, a kedvezményes jegy 2800 forint, az éjszakai fürdőzés pedig 3000 forintba fog kerülni.
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







