Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
2022-ben november 27-én, vasárnap, azaz ma kell meggyújtani az első, a katolikus hagyományok szerint lila színű gyertyát, ekkor veszi kezdetét a karácsonyi ünnepkor és a keresztény egyházi év.
Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart.
Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti. Idén advent első vasárnapja november 27-re esik.
Ebben az időszakban hagyomány a magyar családok körében adventi korszorút készíteni vagy vásárolni. Azok, akik tartják ezt a szokást, advent első vasárnapjától egészen karácsonyig minden vasárnap meggyújtanak rajta egy gyertyát.
Az adventi várakozás szimbóluma a koszorú: gyertyái az adventi időszak négy hetét jelképezik. A 19. században jelent meg a német evangélikus keresztényeknél; a 20. században fokozatosan elterjedt más keresztény irányzatokban is, ma pedig szinte mindenki asztalán ott csücsül. Ne felejtsük el ma meggyújtani rajta az első gyertyát! A katolikus hagyományok szerint ez lila színű, de kevesen ragaszkodnak már ehhez a szokáshoz.
A négy gyertya advent négy hetét és ezenfelül négy fogalmat jelképez: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet. A római katolikus hagyományban ezen felül egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit)
- Zsidó nép – amelynek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény)
- Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm)
- Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet)
A katolikusoknál a gyertyák színei általában megegyeznek az advent időszakának liturgikus színeivel: három lila, egy pedig rózsaszín; a rózsaszín gyertyát advent harmadik vasárnapján (Gaudete) gyújtják meg. Elfogadott az olyan koszorú is, melyen mind a négy gyertya lila vagy fehér.
A protestánsok általában piros gyertyákat használnak. Egyes koszorúkon megjelenik egy ötödik, fehér gyertya is, az úgynevezett Krisztus-gyertya, melyet karácsony előestéjén, december 24-én gyújtanak meg.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







