A kormány elfogadta a fenntartható vízgazdálkodásról szóló új cselekvési tervet, amelynek legfőbb célja a súlyos aszályok elleni védekezés és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás.
Jövő hétfőn - a víz világnapja előtt egy nappal - kezdődik az ország egyik legnagyobb iskolai egészségvédő programja, az úgynevezett HAPPY-hét - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) pénteken az MTI-vel.
Az OGYÉI 12. alkalommal hirdeti meg a tematikus egészséghetet az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, melyhez idén több mint 800 nevelési-oktatási intézmény csatlakozott - tájékoztatott a szervezet.
A program során több ezer fiatal tanul majd például arról, hogy átlagosan napi két liter folyadék fogyasztása jelentősen hozzájárul az egészség megőrzéséhez és a megfelelő teljesítőképességhez - fűzték hozzá.
A HAPPY-hét egyik legfontosabb üzenete, hogy a víz a legjobb szomjoltó
- fogalmaztak a közleményben.
Mint írták, a program részeként meghirdetett videópályázaton induló intézmények ezúttal 100 ezer forintos ajándékutalványt nyerhetnek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
További információt a program kapcsán a https://merokanal.hu/happy-het oldalon lehet találni.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







