Meglepő fordulat Balatonföldváron: a partközeli telek sorsa most azon múlik, elfogadják-e a beruházó szokatlan javaslatát, amely a beépítés drasztikus csökkentését hozná.
A medvehagyma levele kizárólag nem védett területeken gyűjthető, saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben - hívja fel a figyelmet gyógynövény szezonjának kezdetén a Mecsekerdő Zrt.
A Baranya megyében gazdálkodó társaság MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében jelezték, hogy a jellegzetes fokhagyma-illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény gyűjtése fokozott terhelést jelent az erdei ökoszisztéma számára, mindezt azonban felelős erdőlátogatással jelentősen csökkenthetjük.
Felhívták a figyelmet arra, hogy tovább tud élni, lélegezni, táplálkozni és táplálékot raktározni a talajban megbújó hagymájában a medvehagyma, ha két leveléből csak az egyiket szedjük le, és elkerülhetjük az erdő talaján élő, számos védett lágyszárú növény letaposását, ha a kijelölt turistaútvonalakról nem térünk le.
Közölték, hogy a - hegyek középső és magasabb régióiban, lombos erdőkben, főként a bükkösökben, a hűvösebb északi oldalakon, völgyekben előforduló - medvehagyma levele kizárólag nem védett területeken gyűjthető, saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben.
A tájékozódást és a különböző besorolású területek azonosítását a Mecsekerdő honlapján közzétett térkép, illetve a mobiltelefonról is elérhető "Erdőtérkép" alkalmazás segíti.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kereskedelmi célú gyűjtéshez az erdőgazdálkodó engedélye szükséges.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








